Oldal kiválasztása

Elhunyt Szőr Péter

Szerző: | 2013-11-19.

Tragikus hirtelenséggel, 42 éves korában elhunyt Szőr Péter, világhírű magyar számítógépes biztonsági szakértő, a McAfee egyik kutatója. A balatonfüredi születésű, a Lóczy Lajos Gimnáziumban végzett, de évek óta külföldön dolgozó víruskutatóra egykori középiskolai tanárai emlékeznek. Videó.

 

Szőr Péter a világ leghíresebb olyan antivírus-szakembere, akiről nem neveztek el vírusirtót. Dolgozott együtt Eugene Kasperskyvel és John McAfee-val, és több évtizeden át a Norton Antivirus egyik vezető fejlesztője volt. Vírusvédelem művészete című 2005-ös könyve tette szélesebb körben híressé (Magyarországon öt évvel később jelent meg), ami azóta is alapműnek számít, sok helyen tankönyvként használják.

Hazai szakmai körökben Pasteur nevű víruskeresője hozott neki elismerést, melyet 24 évesen eladott az OTP-nek. 1996-ban Finnországba költözött, majd 1999-től Los Angelesben a Symantecnél volt vezető mérnök. 2009-től a McAfee cégnél dolgozott egy új vírusvédelmi megoldáson. Közel negyven szabadalom fűződik a nevéhez.

Halála körülményeit még vizsgálják.

A Füred tévé összeállítása itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Üresre töltve

2026-02-13. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Tari Annamária előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart