Oldal kiválasztása

Veszteséges és rossz a helyi buszközlekedés

Szerző: | 2014-01-10.

Továbbra is veszteséges a helyi közlekedés üzemeltetése a városban, ráadásul a spórolás jegyében átalakított menetrend, a járatok és az útvonalak nem találkoznak az utasok igényeivel.

Az utasok elégedetlenek a helyi buszközlekedéssel, általános a vélekedés: életszerűbb szolgáltatásra lenne szükség.

Csima László, a Balaton Volán Zrt. vezetője a legutóbbi testületi ülésen úgy tájékoztatta a képviselőket, hogy 2006 óta mintegy százmillió forint veszteséget okozott a társaságnak a városi közlekedés üzemeltetése, ennek felét elengednék, másik felét viszont kompenzálásként két év alatt meg kellene fizetnie az önkormányzatnak. Ráadásul a tavalyi évben az átstrukturált menetrend és szolgáltatás mellett is újabb tízmillió forint vesztesége lett a Balaton Volánnak. Amíg ezeket nem fizeti ki a város, vagy nem kezdi el törlesztésüket, a Volán nem fog bele semmilyen fejlesztésbe – mondta Csima László.

– Több, mint egy évvel ezelőtt éppen a Balaton Volán javaslata szerint alakítottuk át a helyi buszjáratok menetrendjét, nem kis konfliktust felvállalva ezzel, hiszen a lakosság többször jelezte, nem megfelelő így a szolgáltatás. Az volt az ígéret, ha ezt a menetidőket, járatokat és útvonalakat érintő változtatást elfogadjuk, nem lesz veszteséges a szolgáltatás. Ezen felül a korábbi tízmilliós önkormányzati támogatást 15 millióra emeltük, amit még további három millióval sikerült megtoldanunk. Nem értem, hogy lehet továbbra is veszteséges a helyi buszközlekedés üzemeltetése – fogalmazott Bóka István polgármester, aki szerint ezért a korábbi években felgyülemlett veszteséget illetve a racionalizálást követő további veszteséget külön kell kezelni.

– A rendszer nem illeszkedik a lakosság utazási szokásaihoz, sok a panasz. Az önkormányzat felvállalta a konfliktust a helyi lakosokkal, partner volt a menetrend átszabásában, de a jelenlegi helyzet, hogy az aggályos szolgáltatás még további veszteséget is termel, tarthatatlan – tette hozzá a polgármester.

A város egyelőre fél évvel meghosszabbította a múlt év decemberben lejárt közszolgáltatási szerződést, hogy a tömegközlekedés tovább működhessen a városban. Ugyanakkor úgy döntöttek, minél előbb felül kell vizsgálni a helyi autóbusz közlekedést, a fennálló anyagi problémákra illetve a lakosság részéről többször jelzett szolgáltatási hiányosságokra megoldást kell találni.
Itt a honlapon beszámolunk majd a fejleményekről.

balatonfured.hucFGHJ

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vince-nap

2026-01-24. 15.30 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Újbor kóstoló borünnep.

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

Ezúttal is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Tüdőszűrés a városban

A Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központban több napon keresztül tüdőszűrést, vizsgálatot tartanak.

pénz beszél, kutya ugat

2025.12.23.

Kicsit ehhez a hozzászóláshoz csatlakozva: pokoli állapotok uralkodnak a "Tesco" parkolóban napok óta. Bemenni még lehet, de kijönni??? Nem lehetne…

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart