Oldal kiválasztása

Biológiai stratégia

Szerző: | 2014-01-17.

Elkészült a 2014-20-as időszak biológiai sokféleséget megőrző stratégiája.

A Nemzeti Biodiverzitás Stratégia még az Országgyűlés jóváhagyására vár – hangzott el a Be-Natur nevű, nemzetközi természetvédelmi projekt záró-konferenciáján Tihanyban.

A rendezvényen Greguss Ditta, a Vidékfejlesztési Minisztérium vezető tanácsosa elmondta, a biodiverzitás stratégia újdonsága lesz, hogy immár nem a nemzeti környezetvédelmi program részeként, hanem önálló koncepcióként működik majd. Minden uniós országnak kötelessége egy ilyen nemzeti stratégia kidolgozása, amelynek a helyzetfelmérésen kívül tartalmaznia kell részletes hatásvizsgálatokat, a célkitűzéseket, továbbá meg kell határoznia a végrehajtáshoz szükséges intézmény- és eszközrendszert.
Magyarország erőssége, hogy uniós összehasonlításban kiemelt gazdagságú élőhelyekkel rendelkezik. Gyengesége, hogy – hasonlóan a világszintű tendenciához-, a rövid távú gazdasági érdekek dominálnak a döntéshozatalban – mondta a vezető tanácsos, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a stratégia a társadalmi vita hatására sok helyen megváltozott.

A konferencián szó esett arról is, hogy a Balatonon és környékén 11 természetvédelmi területre készült fenntartási terv. A tópart mindössze 17-18 százaléka maradt meg természetes állapotában, a többi beépített, illetve partvédőművel ellátott, amely helyzet már aligha alakítható vissza. A Balaton vízminőségének javításában – a korábban beindult jelentős eutrofizáció (a vízben a növények felszaporodása) megállításával – sikerült az elmúlt 15-20 évben jó eredményeket elérni – mondta Vörös Lajos, a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos tanácsadója.

Érdiné Szekeres Rozália, a vidékfejlesztési tárca főosztályvezetője a magyar Natura 2000-es területek fenntartási terveinek elkészítéséről beszélt. Az elmúlt uniós fejlesztési ciklus 2 millió eurós forrásából 243 érintett területhez készült, illetve készül ilyen anyag, és a következő fejlesztési ciklusban is hasonló, vagy kicsit több forrás áll majd rendelkezésre a maradék területek terveinek elkészítésére. Az élőhelyek védelmére, illetve madárvédelemre koncentráló, 5-10 évre szóló fenntartási tervek elkészülte azért is fontos, mert ez alapján kaphat egy-egy terület támogatást.

Egerszegi Zita, a Balatoni Integrációs Kft. programigazgatója számolt be a záruló Be-Nature projektről. A 2,34 millió eurós forrású, 2011-ben indult, a South East Europe és a magyar állam által is támogatott program célja a Natura 2000-es területek hatékonyabb kezelése volt, egy-egy élőhellyel, illetve fajjal kiemelten is foglalkozva. Ennek keretén belül egyebek közt a Tapolcai medencére kezelési terv, a Balaton-felvidéki meszes lápokra fenntartási terv, a kis-kárókatonára faj megőrzési terv, a hagymaburok nevű növényre élőhely-megőrzési terv készült. A projekt részeként közel 400 madárodút és keltető-ládát helyeztek ki az erdőkbe, és 700 iskolást vittek szakmai kirándulásra.

Forrás: MTI

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szilveszteri Retroparty

2025-12-30. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Fellépnek a Petőfi Színház művészei.

Ezt benéztem!

2025-12-27. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musimbe Dávid Dennis önálló estje.

Hírek, Agora

Hírek

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

2025.12.16.

Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart