Oldal kiválasztása

Március 15-e a közös jelkép

Szerző: | 2014-03-15.

A szabadság ünnepe a mai, a márciusi ifjak példát mutattak nekünk bátorságból és hitből. 166 év után is követnünk kell példájukat – hangzott el a március 15-ei ünnepségen.

– A márciusi ifjak bátorsága, a magyar nép bölcsessége kellett ahhoz, hogy 1848-ban forradalom legyen. Mertek cselekedni egy jobb, szabad Magyarországért. Példa előttünk, ahogy kivívták az új, szabad, független országot. Ez az ünnep a magyarság jelképe, a nemzeti összetartozás vágyát fejezi ki – mondta a Tagore sétányon álló Széchenyi szobornál tartott ünnepi beszédében Kontrát Károly államtitkár, aki megjegyezte: a legenda szerint nemcsak Noszlopy Gáspár és szabadcsapatai jártak Füreden, hanem maga Petőfi Sándor is megfordult itt.

– Fontos, hogy ne csak a múltra gondoljunk, a jövőt is szem előtt kell tartanunk. Ha jobb az országnak, akkor jobb lesz mindannyiunknak, ezért most is az összefogásra kell törekednünk. A mai ünnepen a bátorság, a hit és a becsület előtt tisztelgünk. A márciusi ifjak példát mutattak, miként kell, és miként lehet cselekedni a hazáért, tevékenykedjen az ember bármilyen területen is. Legyünk hűek hozzájuk – fejezte be beszédét Kontrát Károly.

A városban ezúttal is közösen ünnepelték a pártok március 15-ét, az ünnep helyi hagyományait követve Széchenyi István szobránál egymás után helyezték el koszorúikat a kormánypártok és az ellenzéki pártok képviselői.

Az ünnepségen közreműködött Kéri Kitty és Kőrösi Csaba színművész illetve a Balatonfüredi Ifjúsági Fúvószenekar Rojtos Norbert vezényletével.

A Füredi Tavaszi Fesztivál programjai folytatódnak a városban. Részletek itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vince-nap

2026-01-24. 15.30 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Újbor kóstoló borünnep.

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

Ezúttal is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Tüdőszűrés a városban

A Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központban több napon keresztül tüdőszűrést, vizsgálatot tartanak.

pénz beszél, kutya ugat

2025.12.23.

Kicsit ehhez a hozzászóláshoz csatlakozva: pokoli állapotok uralkodnak a "Tesco" parkolóban napok óta. Bemenni még lehet, de kijönni??? Nem lehetne…

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart