Tánc, zene és a hit egy balettben. Két emblematikus zenemű, a kereszt alatt álló anya fájdalmáról és szenvedéséről, a Szegedi Kortárs Balett lefegyverző előadásában.
A Stabat Mater számos festőt és zeneszerzőt megihletett már, a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös előadásában ezúttal Arvo Pärt és Giovanni Battista Pergolesi művei elevenednek meg a színpadon, ezzel ünnepelve fennállásának huszonöt éves évfordulóját.
Két emblematikus zeneműről van szó, amelyekre már született egy-egy előadás az elmúlt huszonöt évben. Pergolesi darabját 1988-ban Imre Zoltán koreografálta, ami az egyik meghatározó és kiemelkedő műve volt a társulat alapító művészeti igazgatójának.
Arvo Pärt zenéjére pedig Juronics Tamás a társulat művészeti vezetője rendezett egy balettet 1993-ban.
A füredi esten tehát két Stabat Mater darabot láthatnak a nézők, ám a két mű különböző oldalról közelíti meg a katolikus liturgiában szereplő verset. Az első felvonás az angyali üdvözlet pillanatát ábrázolja, amint Gábriel arkangyal megjelenik Máriának és elmondja az Igét, mely szerint a szűz méhében Isten gyermekét hordja. Ám ekkor vízióként megjelenik Máriának a fájdalmas jövő, melyben fia szenvedését, megaláztatását és kereszthalálát látja. Ennek ellenére önmaga vállalja a gyermekáldást és a vele járó minden örömöt és bánatot. A második felvonásban a Pergolesi zenéjére született mű a gyermekét elvesztő mindenkori anya fájdalmáról szól.
Giovanni Battista Pergolesi 1736-ban, 26 évesen írta művét, súlyos betegen. A tuberkolózisban szenvedő zeneszerző több vidám hangulatú, gyors tételt komponált utolsó művébe, így a darab második felvonásában oldódik a fájdalom és szenvedés, az anyaság örömteli pillanatai is megjelennek színpadon.
– A tánc ebben az előadásban a legkevésbé színház, sokkal inkább a zene és a képzőművészet elegye – mondta a balett koreográfusa, Juronics Tamás, aki hozzá tette fontosnak tartja, hogy az előadás az Imre Zoltán rendezte műre is reflektáljon.
Az előadás április 19-én, szombaton, 18 órakor lesz a Balaton Szabadidő Központban.
balatonfured.hu







Balatonfured.hu
2026.01.29.
Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.
Bővebben
László Almási
2026.01.28.
Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?
Bővebben
M.E.
2026.01.27.
A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…
Bővebben