Cseh Lászlóval és Risztov Évával lehet együtt tempózni június 21-én Füreden, a Magyar Úszás Napján. A közönségnek kedvezve ezúttal a parthoz közelebb rendezik meg a versenyt.
A berlini Európa-bajnokságra készülő világklasszis, Cseh László, akárcsak tavaly, idén is itt lesz Füreden, a Magyar Úszás Napján, és végigússza a mindenki számára nyitott 2021 méteres távot. A nyílt viadal azonban nem csupán Cseh László miatt lesz egyedi. Egyrészt itt lesznek a Balatonban a Jövő Bajnokai programban résztvevő fiatalok, a magyar szenior úszók többsége, valamint a magyar úszóválogatott tagjai, de más sportágak sztárjai is rajthoz állnak majd.
A bójasor másik oldalán a LEN 10 kilométeres nyílt vízi Európa-kupájának indulói versenyeznek majd, köztük Olasz Anna a tavalyi vb ötödik helyezettje illetve az olimpiai bajnok Risztov Éva is, aki igyekszik megvédeni tavalyi elsőségét, valamint kiharcolni a berlini Eb-részvételt.
Az úszószövetséggel a város abban állapodott meg, hogy igyekeznek a versenyt a parthoz közel hozni, hiszen a londoni olimpia és a barcelonai vb is bebizonyította, hatalmas tömegek mozdulhatnak meg, ha a verseny végig, szabad szemmel és nem kivetítőkön keresztül követhető a közönség számára.
A profi versenyek mellett a tömegsport is nagy szerepet kap a hétvégi eseményen bárki rajthoz állhat majd. A Duna Televízió is kiemelt figyelmet szentel a rendezvénynek, élő közvetítés lesz a partról. Részletes program itt.

– Megvizsgáltuk, hogyan tudnánk a versenyt közelebb hozni a parthoz, milyen lehetőségeink vannak arra, hogy környezetbeillő, esztétikus megoldással látványosabbá tegyük a közönség számára az úszást. Egy mobil lelátót alakítunk ki a sétányon, ha ez a rendezvény jól sikerül, akkor Füred évente adhatna otthont nyílt vízi világversenyeknek – nyilatkozta a balatonfured.hu-nak Bóka István polgármester.
Tavaly a rendezvény idején teljesen megtelt a part, ezrek voltak kíváncsiak a versenyekre illetve a sétányon zajló programokra. Idén még több látogatót várnak a rendezvény szervezői.
A 2021 méteres távon indulók a dicsőség és az élmény mellett egy-egy ajándékpólóval is gazdagodhatnak.
Balatonfüreden kívül egyébként az ország számos településén az uszodák, illetve strandfürdők szintén várják a sportolni vágyókat: a Magyar Úszás Napján kivételesen ingyenesen lehet belépni – csak úszni kötelező.
balatonfured.hu







Balatonfured.hu
2026.01.29.
Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.
Bővebben
László Almási
2026.01.28.
Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?
Bővebben
M.E.
2026.01.27.
A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…
Bővebben