Oldal kiválasztása

Gálfi Dalma wimbledoni sikere

Szerző: | 2014-07-10.

Gálfi Dalma második lett a wimbledoni teniszbajnokság junior női párosversenyében. A világranglistán nagyot előrelépő balatonfüredi teniszezőt kérdeztük a versenyről.

– Nagy meglepetés volt számomra az eredmény, ez volt az első Grand Slam tornám, ráadásul két nappal a verseny előtt álltunk csak össze a párommal. Nem számítottunk tehát ekkora sikerre. Jól ment a tenisz, éreztük egymás ritmusát, a döntő második szettjében voltak komoly lehetőségeink, kicsit még most is bennem van, hogy ott volt az esély a nyerésre, de így is nagyon boldog vagyok – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Gálfi Dalma, akit édesapja és Babos Csaba edző kísért el Wimbledonba.

– Jó ez az eredmény, örülök neki, talán kicsit nagyobb önbizalmat ad, amire szükségem is lesz, hiszen kvalifikáltam magam ezzel az augusztus végén kezdődő US Openre, ott is egyéniben illetve párosban indulok. Bízom benne, hogy jönnek majd az eredmények, és két év múlva a felnőttek között is a legjobbakkal versenyezhetek. Itt is rendkívül nagy élmény volt, hogy a jelenlegi nagy tenisz sztárok társaságában edzhettem. Hajtok tovább és majd meglátjuk ez mire lesz elég – mondta Gálfi Dalma, aki most pár napot Füreden pihen, majd elkezdi a felkészülést a junior Európa-Bajnokságra.

Gálfi Dalma Wimledonban összesen kilenc mérkőzést játszott, négyet egyéniben és ötöt párosban, ami mind fizikálisan, mind mentálisan nagy próbatétel volt. Tíz éven át édesapja edzette, de egy évvel ezelőtt trénert váltott.

A balatonfüredi teniszező a cseh Marie Bouzkovával az oldalán lett ezüstérmes a viadalon, ahol a Tami Grende, Csui Jü-je indonéz, kínai duó győzte le őket a döntőben.

Eddig két alkalommal volt magyar játékos wimbledoni junior női páros döntőben, 2005-ben Szávay Ágnes, 2010-ben pedig Babos Tímea győzött partnerével.
Gálfi Dalma a Lóczy Gimnázium 15 éves tehetsége a junior Grand Slamen elért eredményével, nagyot lépett előre korosztálya világranglistáján, már 58. a rangsorban.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Huray-estek

2026-02-06. 17.00 Huray villák

Előadás.

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

Ezúttal is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart