Oldal kiválasztása

Tavaszra kész a buszállomás

Szerző: | 2015-01-29.

Jelentős késéssel, várhatóan március végére készül el a busz-, és vasútállomás rehabilitációja. A parkosítást, parkoló-, és sétány építést tartalmazó teljes beruházást nyár elején adják át.

 

A munkálatok hosszú ideje zajlanak, a buszok már az újonnan kialakított buszállásokból indulnak, a régi fogadótér korszerűsítése azonban még jelenleg is tart.

– Nem az önkormányzat a beruházás megrendelője, hanem a konzorcium, ez lassítja a munkálatokat. A kivitelezőnek többször várnia kellett a megfelelő források elérésre, de a több hónapos átfutási idejű szerződésmódosítások is nehezítették az előrehaladást. Várhatóan március végén megtörténik a műszaki átadás, a teljes beruházás pedig a nyár elejére készül el – válaszolta kérdésünkre Bóka István polgármester.

A fejlesztést a Máv, a Máv-Start, a Volán és az önkormányzat alkotta konzorcium végzi. Az 560 milliós tételből mindössze nyolc millió forintot áll a város, a többit az Európai Unió támogatása illetve az említett cégek fedezik.

A város kapujának is nevezett elhanyagolt állapotú busz-, és vasútállomás felújítása hosszú egyeztetések után 2013 őszén kezdődött el. Első lépésként az egykori vendéglátóhelyiségeket lebontották és megtörtént a tereprendezés.
A fejlesztés keretében modernizálják az épületeket, átalakítják a Castricum teret, új sétányt létesítenek, vendéglátóhelyek épülnek, díszburkolatot kap a terület, a vasútállomás északi oldalán pedig egy ötven férőhelyes P+R parkoló épül.

Az állomás szerkezete teljesen átalakul, modernizálják a működését, a szolgáltatások is bővülnek. Új, fedett peron alatt várakozhatnak az utasok, új autóbusz indulóállások épültek a vasútállomástól nyugatra, itt alakították ki a buszparkolókat is.
Közös helyiségben lehet majd megváltani a vonat-, illetve a buszjegyeket, egységes, a korábbinál átláthatóbb utas tájékoztató rendszert alakítanak ki, megújulnak a forgalmi irodák, a kiszolgáló helyiségek és az átjáró is.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Huray-estek

2026-02-06. 17.00 Huray villák

Előadás.

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

Ezúttal is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart