Oldal kiválasztása

Díjazták a legjobb füredi sportolókat

Szerző: | 2015-03-02.

Átadták a város legjobb sportolóinak és vezetőinek járó díjakat. A Balatonfüred Sportjáért kitüntetést Gálfi Dalma teniszező, sportvezetőként pedig Némethné Szkalla Ilona kapta.

Balatonfüred Sportjáért elismerésben részesült a tízszeres korosztályos illetve kétszeres felnőtt bajnok Gálfi Dalma, aki tavaly élete első Grand Slam tornáján második lett a junior női páros versenyben, – eddig mindössze két alkalommal játszhatott magyar junior teniszező a döntőben.
Gálfi Dalma 4 évesen kezdett teniszezni, 2009-ben lett utánpótlás válogatott, 14 évesen már vezeti az Európai ranglistát. 2012-ben Európa legjobb U 14-es játékosának választották. 2014-ben 2-szeres csapat Európa Bajnok, valamint páros Európa Bajnok. A tavalyi wimbledoni teniszbajnokságon elért eredményével, nagyot lépett előre korosztálya világranglistáján, jelenleg az ötödik helyen áll. A Lóczy Gimnázium 16 éves tehetségét tíz éven át édesapja edzette, de egy évvel ezelőtt trénert váltott, jelenleg Babos Csaba irányításával készül a versenyekre.

A sportvezető kategóriában Némethné Szkalla Ilona vívó szakedző vehette át az elismerést.
Némethné Szkalla Ilona több mint 22 évet dolgozott testnevelő tanárként a Bem József Általános Iskolában, ahol a tanórák mellett asztalitenisz, atlétika, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, úszás sportágakban készítette fel a gyerekeket a megyei és országos versenyekre. Tanítványai több sportágban is dobogós helyezéseket értek el. 2006-tól vívó szakedzőként dolgozik, tavaly tanítványai egyéniben, és csapatban is Magyar Bajnoki aranyérmet szereztek.

A Balaton Szabadidő Központban 23. alkalommal rendezett díjátadó ünnepségen dr. Bóka István polgármester kiemelte: az elmúlt évben is jól szerepeltek a füredi sportolók. A polgármester hangsúlyozta: több jelentős sportfejlesztés történt a városban, pályák épültek, készül az uszoda, megújult a Yacht Club, és ezzel a fejlesztések nem fejeződtek be, hiszen az Eötvös általános iskolában kézilabda, a Radnóti iskolában pedig kosárlabda pálya létesítését tervezik.

A rendezvényen számos elismerést osztottak ki a különböző sportegyesületek legeredményesebb versenyzőinek. A teljes lista alább olvasható.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Üresre töltve

2026-02-13. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Tari Annamária előadása.

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Hírek, Agora

Hírek

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart