Új sportcsarnokot adtak át Arácson. A Szent Benedek gimnázium 300 millió forintból épült, a rossz állapotú tornapálya helyén álló, kosárlabda csarnoka több célt szolgál majd.
– Ha a Pannonhalmi bencésekkel nem hoz minket össze a sors, akkor ez az új csarnok nem épült volna meg. Köszönet azért a szellemiségért, ahogy az iskolát működtetik. A sportcsarnok több célt szolgál majd, helyet ad a mindennapi testnevelés óráknak, sportolási lehetőséget biztosít az arácsi városrészben élőknek és persze kosárlabda mérkőzések, edzések helyszíne lesz – fogalmazott az épület avatásán Bóka István.
Fotógaléria. Katt a kis képre.
{photogallery}3151{/photogallery}
A polgármester hangsúlyozta: a város elkötelezett abban, hogy minél jobb feltételeket biztosítson a diákok sportolásához. Markáns sportélet zajlik a füredi általános és középiskolákban is – tette hozzá Bóka István, aki bejelentette: a Radnóti Általános Iskola is pályázik egy hasonló sportcsarnok megvalósítása érdekében.
– Egy álmunk vált valóra a csarnok avatásával. Minden feltétel adott ahhoz, hogy egész évben értelmes, izgalmas tevékenységet folytassanak itt a diákok illetve a sportolni vágyók – mondta Hardi Titusz atya. A Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium főigazgatója hangsúlyozta: a sportcsarnok elsősorban a diákoké, de a kosárlabda szövetséggel is együttműködik az iskola, a tanítási szünetben a kollégiumi szálláshelyekkel, étkezési lehetőséggel együtt tudják biztosítani a pályát a sportrendezvényekhez.
Pukler Gábor a hazai kosárlabda szövetség elnökségi tagja kiemelte: az elmúlt időszakban több kosárlabda csarnokot adtak át az országban, de a füredi különlegesnek számít, mivel a megyének fel kell zárkóznia az amúgy erős utánpótlás bázissal rendelkező sportág infrastrukturális feltételeinek biztosításában.
A 650 négyzetméter területű sportcsarnok mintegy egy év alatt készült el. A régi, rossz állapotú tornatermet újították fel illetve bővítették ki. A légkondicionált, lelátóval ellátott csarnokban a kosárlabda pálya mellett szertár, edző terem, öltözők, vizesblokkok és büfé kapott helyet. A modern létesítmény négyszáz fő befogadására alkalmas.
300 millió forintba került a beruházás, ebből 210 milliót az úgynevezett Tao (társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszere) támogatás fedezett. Az építkezéshez szükséges önrészt az iskola fenntartója, a Pannonhalmi Bencés Főapátság illetve az önkormányzat biztosította.
A rendezvény végén az iskola diákjai kosárlabda bemutatót tartottak.
balatonfured.hu







Balatonfured.hu
2026.01.29.
Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.
Bővebben
László Almási
2026.01.28.
Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?
Bővebben
M.E.
2026.01.27.
A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…
Bővebben