Garázdákat fogtak el a rendőrök múlt hétvégén, szombat hajnalban.
Hajnali négy órakor egy füredi szórakozóhelyen szóváltást követően összeverekedett két fiatal társaság és az utcán folytatták a verekedést. A konfliktus amiatt robbant ki, hogy egy 19 éves balatonudvari férfit, aki barátaival a szórakozóhelyen táncolt, egy számára ismeretlen férfi két kézzel meglökte, ezért ő a férfit egy alkalommal, ököllel fejen ütötte, aki ettől a földön elterült. A leütött férfi barátaival megpróbált elégtételt venni az őt bántalmazó férfin, aki azonban elfutott a helyszínről. Futás közben az előzőleg bántalmazott M. Gyula 31 éves ménfőcsanaki lakos lerántotta az árokba bántalmazóját és ütlegelni kezdte. Ekkor érkeztek meg a rendőrök, akik előállították a társaságot a helyi rendőrkapitányságra.
A személyekkel szemben garázdaság vétsége miatt indított eljárást a Balatonfüredi Rendőrkapitányság.
Szintén a hétvégén történt, hogy Hetesi András törzsőrmester, körzeti megbízott Balatonfüreden egy tehergépkocsi ellenőrzése során megállapította, hogy az országos járműnyilvántartásban szereplő szín nem egyezik, a forgalmi engedélyben szereplő színnel. Ezt követően ellenőrizte a jármű motorszámát, illetve alvázszámát is, amelyek szintén nem egyeztek a rendszámhoz kiadott forgalmi engedélyben foglaltakkal. A sofőr, mivel a jármű nem az ő tulajdonát képezte, nem tudott nyilatkozni az esettel kapcsolatban. A jármű tulajdonosának telephelyén végzett ellenőrzés során kiderült, hogy a rendszámot, egy ugyan ilyen típusú tehergépkocsiról szerelték rá a megállított járműre.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt indított büntetőeljárást.
balatonfured.hu







Balatonfured.hu
2026.01.29.
Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.
Bővebben
László Almási
2026.01.28.
Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?
Bővebben
M.E.
2026.01.27.
A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…
Bővebben