Oldal kiválasztása

Híd a generációk között -Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására

A TÁMOP–5.4.9-11/1-2012-0022 azonosító számú pályázat keretében Balatonfüred Város Önkormányzata modellkísérleti programot valósított meg az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolása érdekében a Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központban. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 34.828.139 forint volt.

A projekt megvalósításával elérték, hogy a közvetlen ellátotti célcsoportok és a szolgáltatást nyújtók közötti együttműködés és koordináció erősödött. Ennek keretében tréningek, szupervízió és közös esetmegbeszélések történtek.
Számos rendezvény valósult meg a program során. Így a szív- és érrendszeri betegségekről prof. dr. Veress Gábor, az Állami Szívkórház igazgatója, a mozgásszervi betegségekről és azok gyógymódjairól dr. Hajas Andrea és egy gyógytornász tartott előadást. Ezentúl életmód tanácsadás, alternatív terápiás eljárások bemutatása valamint vércukormérés, hallásvizsgálat. A Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ most kialakított honlapja lehetővé teszi az egységes szociális dokumentációhoz való hozzáférést, a alapszolgáltatások megismerését.
A szolgáltatások hatékonyságának növelésével elérték, hogy a közvetlen ellátotti célcsoport a szükségleteire épülő komplex szolgáltatást kapja meg. A projekt elősegítette az igénylő saját lakókörnyezetében való életvitelének támogatását, szemben az intézményi elhelyezéssel.

A projekt kivitelezése során fontos hangsúlyt kapott a hatékony szolgáltatás koordináció, amely feltételezi a szociális szolgáltatások rendszerének – lehetőség szerinti- egyéb szolgáltatásokkal való kiegészítését annak érdekében, hogy a problémamegoldó szolgáltatásnyújtás során, a településen rendelkezésre álló szolgáltatáshalmaz egészében adjon választ az ellátott és családja problémáira. Ez bár túlnyúlhat az adott ellátások keretein, de az ellátási területen lévő erőforrások egészére alapoz. A szociális alapszolgáltatások kiegészítő (hátrányos helyzetű gyermekek számára tartott tematikus klubfoglalkozások, önismereti tréning, konfliktuskezelő tréning, pszichológiai tanácsadás, előadás sorozat, álláskeresési és szülősegítő tréning, rendezvények) lehetőségekkel bővültek. A programba bevonták egyrészt a szociális központ dolgozóit, továbbá a kooperatív együttműködés keretében az egyéb intézményeknél, szolgáltatóknál foglalkoztatott szakembereket, másrészt a szolgálatnál megjelent ügyfeleket és gondozásba került felnőtteket, gyermekeket és szüleiket.

balatonfured.hu

Megosztás

Programok

Vince-nap

2026-01-24. 15.30 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Újbor kóstoló borünnep.

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

Ezúttal is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Tüdőszűrés a városban

A Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központban több napon keresztül tüdőszűrést, vizsgálatot tartanak.

pénz beszél, kutya ugat

2025.12.23.

Kicsit ehhez a hozzászóláshoz csatlakozva: pokoli állapotok uralkodnak a "Tesco" parkolóban napok óta. Bemenni még lehet, de kijönni??? Nem lehetne…

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart