Oldal kiválasztása

Szállásadókat lopott meg

Szerző: | 2015-10-28.

Saját, valós adataival vett ki szállást a debreceni N. Tamás a Balaton körül, majd fizetés nélkül, elektronikai eszközöket magához véve, a tulajdonostól kapott és soha vissza nem törlesztett kölcsönnel távozott.

A nyár elejétől kezdve egészen szeptember 15-ig követett el bűncselekményeket a 38 éves férfi. Általában idős, női szállásadókat keresett fel, megszállt Budapesten, Siófokon, Keszthelyen, Balatonlellén és Csopakon is. A sértettek egyöntetűen azt állították, egy megnyerő, jól szituált férfi verte át őket.
N. Tamás a Balaton-parti szálláshelyeken bajba jutott gazdag vállalkozónak adta ki magát, akinek gépjárműve lerobbant. Esetenként kölcsön is kért, állítólagosan alkatrészekre, mivel letiltották bankszámláját. Jelenleg 14 sértettről tud a rendőrség, ezek közül volt, ahonnan televíziót, laptopot vitt magával, akadt ahol nem fizetett a szállásért, néha „csak” kölcsön kért a tulajtól. A gyanúsított az elektronikai cikkeket eladta, a pénzt pedig felélte. A férfi – ha kérték tőle – saját adatait adta meg a szállásadóknak. Legutoljára Csopakra jelentkezett be szeptember 9-én, ahol egészen szeptember 15-ig maradt, csak utána lépett le fizetés nélkül és vitt magával egy LCD televíziót.

A rendőrség információi szerint a férfi Csopakról Keszthelyre ment. Ott fizetett az éjszakáért, majd Balatonlellén vett ki szobát, ahol szeptember 22-én délelőtt 10 órakor elfogták a balatonfüredi rendőrök. N. Tamást előállították a rendőrségre, gyanúsítotti kihallgatása során először mindent tagadott, később részben beismerte a bűncselekmény elkövetését.
A férfi ellen a Balatonfüredi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya többrendbeli csalás bűntettének és többrendbeli lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Előzetes letartóztatását szeptember 24-én elrendelte a bíróság.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Üresre töltve

2026-02-13. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Tari Annamária előadása.

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Huray-estek

2026-02-06. 17.00 Huray villák

Előadás.

Hírek, Agora

Hírek

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart