Oldal kiválasztása

Önismeret Kínaiakkal

Szerző: | 2016-05-26.

Kelet-európai országok és Kína irodalmi fóruma a városban.

A kétévenkét megrendezett szakmai találkozót legközelebb Kínában tartják majd.

– A fórum egyik célja, hogy megtudjuk, milyen közép-európainak lenni, hiszen önmagunk megismerése fontos. Arra keressük a választ, miért is deklarálhatjuk egy egységes, mégis sokszínű térségként magunkat. Gazdasági régióként, politikai sokszínűségünk miatt ugyan nem jelenthetjük ki ezt, de számos olyan alkotónk van, akik hangsúlyozták a közép-európai lét kulturális erejét. Bartók Béla munkássága is azt igazolta, hogy a közép-európaiság kulturális identitást jelent – fogalmazott a rendezvény megnyitóján mondta el Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.

Wu Yiqin kritikus, a kínai delegáció vezetője elmondta: szeretnék bővíteni kapcsolataik sorát a közép-kelet-európai országokkal. Hangsúlyozta, hogy míg a térség irodalmában nagyon erőteljes a szabadságvágy gondolata, a kínai irodalom középpontjában a föld és a természet szeretete, a történelem vizsgálata és az emberek megfigyelése áll.

A fórumon kiderült, Kínában az irodalmi lépték is más, mintegy 15 ezer irodalmi mű jelenik meg évente, 160 milliós példányban. A kínai írók 40 ezer regényt írnak évente, európai mértékkel nagyon sok 150 kortárs kínai írót fordítottak már le a világ különböző nyelveire.

Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, művelődéstörténész elmondta: a fórum komoly ösztönzés arra, hogy egymást megismerjük. – Abszurd, hogy ezt az impulzust Kínából kapjuk, hiszen Magyarországon is voltak ennek előzményei, de ezeket soha nem vettük komolyan – fogalmazott.

A fórum Szőcs Géza költő külön szemináriumával zárult.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

Ezúttal is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Tüdőszűrés a városban

A Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központban több napon keresztül tüdőszűrést, vizsgálatot tartanak.

pénz beszél, kutya ugat

2025.12.23.

Kicsit ehhez a hozzászóláshoz csatlakozva: pokoli állapotok uralkodnak a "Tesco" parkolóban napok óta. Bemenni még lehet, de kijönni??? Nem lehetne…

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart