Oldal kiválasztása

Bartók rockosítva – Premier koncert Füreden

Szerző: | 2016-09-26.

Különleges, premier koncert Balatonfüreden. Bartók Béla feldolgozásokat ad elő négy hegedűművésszel együtt a Mini együttes két alapítója, Török Ádám és Papp Gyula. A zeneszerző hat darabja szólal meg áthangszerelve az esten és persze nem maradnak el a legendás Mini dalok sem.

 

Az egyedülálló előadás apropója a Bartók Év. A Mini együttes „mini acoustic world” néven akusztikus koncerten négy hegedűművésszel együtt adja elő a Bartók-feldolgozásokat. A legendás zenekar már a hetvenes években is játszott Bartókot, az Este a székelyeknél című opuszt, tulajdonképpen ez volt az első hazai etnorock- világzene megnyilvánulás.

– Már 1971-ben játszottunk Bartókot a legendásnak mondott formációnkban. A Magyar Rádió rögzítette is akkor a felvételt, de az örökösök betiltották. Utána 93-ban újra próbálkoztunk, koncerteken játszottunk két Bartók művet, Jancsó Miklós még filmet is akart készíteni belőle, de a jogi ügyek miatt ez is meghiúsult. Idén lejárt a moratórium, végre zenélhetünk kedvünkre. Bartók költői világa már gyermekkorunkban lenyűgözött, hatalmas géniusz volt. A koncerten hat darabot játszunk a zeneszerzőtől, például a Három rondó átiratát, ezeket Papp Gyula hangszerelte át. Rockosan szólalnak meg a művek, de természetesen ott van bennük Bartók. Különleges lesz a vonósnégyessel együtt zenélni, csoda, ahogy megszólalnak, ilyen felállásban még nem játszottunk. Igazi premier lesz Füreden – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére az eMeRTon- és Blues-Életmű díjas Török Ádám.


A hazai rock történelem legjobb dalai között számon tartott Gőzhajó, a Vissza a városba, vagy a Keresztes lovag is szerepel majd a koncert repertoárján, ezúttal kicsit áthangszerelve, a vonósnégyessel közösen adják elő a kultikus számokat.
– Minden idők legjobb magyar rock dalai közé választották meg ezeket a számainkat, most a vonósokkal úgy szólalnak majd meg, ahogy mi sem hallottuk még – tette hozzá Török Ádám.

A koncerten Török Ádám (fuvola, ének, percussion), Papp Gyula (billentyűs hangszerek) Nagy István (basszusgitár) és Tóth Dénes (akusztikus dobok, cajun, percussion), valamint Kézdy Luca vezetésével női vonósnégyessel kiegészülve szólalnak meg a rockosított Bartók-művek.

A Mini Acoustic World – Bartók on Rock című koncert a Zene Világnapja alkalmából, október 1-én, szombaton, 18 órakor lesz az Anna Grand Hotel dísztermében. Jegyek még kaphatók. Részletek itt.

A Zene Világnapjához kapcsolódóan szeptember 30-án, és október 1-jén a város különböző pontjain rögtönzött, meglepetés zenei előadásokra lehet számítani, érdemes figyelni a buszokon és az intézményekben is.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szilveszteri Retroparty

2025-12-30. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Fellépnek a Petőfi Színház művészei.

Ezt benéztem!

2025-12-27. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musimbe Dávid Dennis önálló estje.

Hírek, Agora

Hírek

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

2025.12.16.

Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart