Oldal kiválasztása

Mégis lesz Harley fesztivál

Szerző: | 2016-10-20.

Újratárgyalta a képviselő-testület az előző ülésen leszavazott Harley-Davidson Európai Rally fesztivál támogatását. A grémium úgy döntött, helyet ad a város a rendezvénynek.

– Civil és szakmai szervezetek kerestek meg azzal, hogy gondoljuk meg újra, a városnak érdemes-e támogatni a Balatonfüreden rendezendő Harley fesztivált. Tisztában vagyunk azzal, hogy a rendezvénnyel kapcsolatban megosztott a közvélemény. Időközben annyi változás történt, hogy a Zákonyi úti parkolóban tervezett beruházás miatt ezt a területet nem tudjuk biztosítani a szervőknek – fogalmazott a rendkívüli ülésen Bóka István polgármester.

Egyszeri, a hagyományos alsóörsi Harley fesztiváltól független rendezvényről van szó, amely komoly bevételt jelentene a városnak. A Gyógy térre csupán különleges, esetenként muzeális értékű motorok kiállítását tervezik a fesztivál szervezői, ami nem járna semmiféle zavaró hanghatással – derült ki az előterjesztésből.

Ujhelyiné Károlyi Krisztina úgy fogalmazott nem lát változást az ügyben ezért továbbra sem tudja támogatni a rendezvény megszervezését. A képviselők közül viszont többen is érveltek a fesztivál megrendezése mellett, így tett Molnár Judit, Nagy Jenő és Szalai Gábor.
Pálfy Sándor, aki a legutóbbi ülésen ellenérzéseit fogalmazta meg, úgy vélekedett, aggályai ugyan nem változtak, de ennek ellenére ezúttal megszavazza az előterjesztést, mert rossz képet alakítana ki a városról a fesztivál ismételt elutasítása. Pálffy Károlyné a településfejlesztési bizottság elnökeként pedig azt hangsúlyozta, megnyugtató számára, hogy a Zákonyi parkoló nem része a fesztiválnak, mert a 2017-es vizes világbajnokságra való felkészülést mindennél fontosabbnak véli a bizottság.

A képviselő-testület végül két ellenszavazat mellett úgy döntött, támogatja a fesztivál megrendezését.


Mint arról korábban beszámoltunk
a Harley-Davidson Európai H.O.G. Rally szervezői keresték meg a várost azzal a kéréssel, hogy 2017-ben, június 8-11. között, Balatonfüreden rendezhessék meg a találkozójukat. A rendezvény európai szinten is a prémium kategóriába tartozik, évről évre új helyszínen tartják, az elmúlt években voltak Cavallinoban, Barcelonában, Monte Gordoban, a Garda tónál, Luganoban és Rómában. A testület szeptemberi ülésén hosszabb vita után végül elvetette a fesztivál megrendezését.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Üresre töltve

2026-02-13. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Tari Annamária előadása.

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Hírek, Agora

Hírek

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart