Oldal kiválasztása

Mountain bike Maraton

Szerző: | 2017-04-19.

Ismét megrendezik Balatonfüreden a népszerű, tizenöt éves hagyományra visszatekintő, májusi, szezonnyitó hegyikerékpáros maratont. Amatőrök és versenyzők együtt.

A rendezvény a Nyitott Balaton program szezonnyitó eseménye, valamint a hegyikerékpáros társadalomnak az idei első jelentős rendezvénye. Tavaly közel 600-an indultak el a versenyen, a szervezők idén még nagyobb érdeklődésre számítanak.

A rajt – cél terület Balatonfüreden a vásárcsarnoknál lesz, a körpálya innen kiindulva vezet el Füred erdei útjaira, de a versenyzők érintik Balatonszőlőst, Hidegkutat és Veszprémfajszot is. A versenyen 25-, és 50 km-es távokon lehet indulni. A pontos útvonal itt látható.

A pálya közepes nehézségi fokú, mindenki számára végig tekerhető, változatos, szórakoztató élményt nyújt a résztvevőknek. Bátran indulhatnak azok is, akik még nem vettek részt hegyikerékpáros maratonon, de szívesen kipróbálnák, milyen is egy ilyen pálya.

A verseny fő célja: népszerűsíteni a hegyi, és terepkerékpáros turizmust a Balaton térségében, amely az elő-, és az utószezonban is kitűnő lehetőség az aktív időtöltésre. A balatoni bringa körúttól letérve ugyanis számos természeti értékek ismerhetnek meg a kalandra vágyó kerékpárosok. A pazar látványt kínáló kilátók, a különleges természeti látványosságok, a hangulatos kis települések, a boros pincék mind elérhetők kerékpárral, jól járható erdei utakon is.

Ezúttal a maratoni verseny előtt április 30-án, vasárnap, a gyerekeknek külön versenyt tartanak. A Balaton Hegyikerékpáros Gyerek Kupa rajtja három órakor lesz.

A versenyről részletes információk a sportaktiv.hu honlapon. Helyszíni nevezés a verseny napján május 1-én, hétfőn, 8 – 11 óra között lehetséges. Rajt 12 órakor.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Üresre töltve

2026-02-13. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Tari Annamária előadása.

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Huray-estek

2026-02-06. 17.00 Huray villák

Előadás.

Hírek, Agora

Hírek

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart