Hobo Faludy-estje nemcsak a költőről szól, hanem megidézi a hazai költészet talán legnagyobb csavargójának szellemiségét. A világot bejáró, öntörvényű, mindvégig a gondolat szabadságát hirdető Faludy György sorai Hobo tolmácsolásában hitelesen hangoznak el újra.
Az est tulajdonképpen három vándorló, kóborló művész találkozása. Faludy híres Villon átköltései, a lázadó hangvételű versek és a recski keserves körülmények között írt költemények mellett Faludy közéleti, szerelmi lírája is teret kap.
A december 16-án, Balatonfüreden rendezendő est részletei, és jegyek itt.
– Faludy György költészetével 1958-ban, tizenhárom éves koromban egy stencilen sokszorosított és tiltva terjesztet lapon találkoztam először a Villon-átköltések révén. A Haláltánc ballada című versének utolsó versszaka egyszerűen letaglózott, szétbombázta a lelkemet, ez fordított a költészet felé. Maga az előadás úgy jött létre, hogy a mester 2003-ban megnézte a Vadászat színpadi előadásunkat, amelyben szerepelt a Ballada a senki fiáról című verse és a Haláltánc ballada egy részlete is. Annyira tetszett neki, hogy felkért erre az előadásra – nyilatkozta Hobo, aki már 1978-ban a Hobo Blues Band megalakulásakor is énekelte a Ballada a senki fiáról című verset, amit azonban az akkori cenzúra nem engedett lemezre felvenni.

Az 1910-ben született Faludy zsidó származása és politika nézetei miatt 1938-ban elhagyta Magyarországot. Itthon maradt húgát a Dunába lőtték, az átköltött Villon-balladákat tartalmazó könyvét pedig máglyán égették el a nyilasok. A háború után hazatért, de 1949-ben hamis vádakkal elítélték, és három évre a recski büntetőtáborba zárták, itt írta a Börtönversek kötetet. Szabadulása után nyugatra menekült, kalandos életét a Pokolbéli víg napjaim könyvében írta meg. A rendszerváltást követően Faludy György hazatért, 2006-ban hunyt el.
balatonfured.hu







Balatonfured.hu
2026.01.29.
Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.
Bővebben
László Almási
2026.01.28.
Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?
Bővebben
M.E.
2026.01.27.
A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…
Bővebben