Oldal kiválasztása

Kultúra gyerekeknek

Szerző: | 2018-02-05.

A 29 millió forintos program keretében az óvodás korúaktól az általános iskolás gyerekeken keresztül a 24 éves korú diákokkal bezárólag, több korosztályt megszólító foglalkozásokat tartanak majd a városban, amelyek játékos formában fejlesztik az önkifejezést és kreativitást ugyanakkor az elméletre is hangsúlyt fektetnek.

Külön figyelmet fordítanak arra, hogy a diákok illetve az óvodások olyan ismeretekhez jussanak, amelyek jól illeszkednek a tanmenetbe, de egyben másfajta információt és élményt is adnak. Elsősorban a gyermekek személyiségfejlődésére, képességeik kibontakoztatására, kreativitásuk fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, növelik önbizalmukat, kapcsolatteremtő, önkifejező, és konfliktuskezelő képességüket, erősítik motiváltságukat.

A Füredkult Kft. három óvodával, négy helyi általános és kettő középiskolával, valamint öt térségi tanintézménnyel kötött együttműködési megállapodást. Nyolcféle tehetséggondozó program indul, van közöttük havi szakkör, foglalkozássorozat, témanap és verseny is. A program ez év júniusban kezdődik és 2019. november 30-iga tart.

A jelentkezők tematikus foglalkozásokon vehetnek részt. Lesz interaktív irodalom, alkotóművészeti foglalkozás, sajátos tárlatvezetés, verseny, vetélkedők osztálykirándulások keretében, vizuális kultúra, kézművesség, balatoni hajózás és gasztronómiai ismeretek.

A tehetséggondozó foglalkozásokon az élményszerű, gyakorlati képzés nagy hangsúlyt kap

A „Népművészeti és kézműves foglalkozások” a 8-14 éves korosztályt ismerteti meg a népi hagyományokkal és a néptánccal.
A 17-20 éves középiskolások számára indul a Te is lehetsz Anna-bál szépe program, itt a leendő első bálozók kapnak ízelítőt illemtanból és a nőiesség viseléséből.

A „Színfalak mögött” című témanap az általános iskola felső tagozatosainak szól. A hagyományos tanóráktól eltérő, élményszerű foglalkozásokkal igyekeznek növelni a résztvevők irodalmi műveltségét, formálni ízlésüket.
A „Vendégségben Vaszarynál” témanap a speciális nevelést igénylő gyerekeknek illetve óvodai csoportoknak egyaránt elérhető. A program a vizuális nyelv használatában segít a gyerekeknek, az alkotóműhelyben a képalkotás, a nyomhagyás, a gondolat kifejezésének szolgálatába állítják a színeket, formákat, vonalakat.

A művészet iránt érdeklődő diákokat invitálja „Az alkotástól kiállításig” című tehetséggondozó képzés, míg a „A magyar nyelv szeretete” című témanap modern szemlélettel igyekszik kedvet adni az általános és középiskolás diákoknak az íráshoz, az olvasáshoz, egyáltalán az irodalomhoz.

[bs-white-space desktop-ws=”36″ tablet-ws=”16″ mobile-ws=”10″][/bs-white-space]

A Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. a város meghatározó kulturális intézménye, kilenc telephelyen, hét intézmény munkáját fogja össze.
Az állandó és időszaki tárlatoknak helyet adó múzeumok és galériák mellett – Vaszary Galéria, Kisfaludy Galéria, Helytörténeti Múzeum, Vitorlázeum, Jókai Mór Emlékház – ide tartozik az Arácsi Népház valamint a Kisfaludy Színház.

A Kft keretein belül nyolc művészeti csoport működik – fúvószenekar, vegyeskar, citera zenekar, hímző műhely, dalkör, senior néptáncegyüttes, képzőművész csoport, tánccsoport.
Feladatuk a kiállítások, művészeti események, közösségi rendezvények és ünnepek szervezése. Legnagyobb rendezvényeik a Tavaszi Fesztivál, a Könyv Bor Jazz Napok, a Kisfaludy Színházi Fesztivál, a Borhetek kulturális programjai, a Füredi Szüret, illetve a Magyar Nyelv Napja.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Közmeghallgatás

December 8-án, hétfőn rendezik meg a közmeghallgatást.

füles

2025.11.28.

Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…

antinikotinista

2025.11.07.

Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…

Legyen minél több bejárható partszakasz!

2025.11.06.

Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart