A Debrecenben játszott elődöntőkben mindkét csapat a papírformának megfelelően kikapott ellenfelétől. A balatonfüredieket a Veszprém verte 38–22-re, a Csurgót a Szeged győzte le 37–17-re.
A bronzmérkőzésen a BKSE nem sok esélyt adott ellenfelének. A Csurgó csak az első tíz percben tudott ellenállni a füredi rohamoknak, ekkor még egál volt a mérkőzés. Az első félidő második felében elsősorban a 19 éves Szita Zoltán és Stanislav Kaspárek vezérletével, valamint Fazekas Nándor remek védéseinek köszönhetően fokozatosan leszakította ellenfelét a Füred, a szünetben már hat gólos előnnyel mehettek pihenni.
Csoknyai István csapata a második félidőben is jól védekezett és támadott, volt olyan periódusa a meccsnek, amikor kilenc góllal is vezettek a csurgóiak ellen. Végül 31–25-re győzött a Balatonfüred, megszerezve ezzel története harmadik Magyar Kupa-bronzát.
A mérkőzés után a csapat vezetőedzője, Csoknyai István azt nyilatkozta: ezzel az eredménnyel kihozták a keretből a maximumot. – Végig kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtottunk a bronzmeccsen, óriási eredmény ez számunkra. Köszönjük a szurkolók támogatását – mondta az edző.
Fotó: Török Attila
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben