Esténként az oktatók, a magyar dzsessz, klasszikus és népzenei élet kiválóságai lépnek fel zenekaraikkal és vendégeikkel a II. Arácsi Fesztiválon, amely a közönség számára is nyitott rendezvény.
A francia szaxofonos, Vincent Mascart után idén újabb világhírű zenész csatlakozik a IX. Balatonfüredi Improvizációs és Világzenei Tábor oktatóihoz. Dominique Di Piazza a 90-es években a John McLaughlin Trio tagjaként vált széles körben ismertté, majd szólólemezekkel is jelentkezett. A többször díjnyertes virtuóz forradalmasította a basszusgitározást: sajátos kéztechnikát dolgozott ki, amivel mindent kihasznál, amire csak a hangszer képes. Lenyűgöző tudását nemzetközi mesterkurzusok után júliusban Balatonfüreden adja át a haladó diákoknak, sőt a tábor második estéjén koncertezik is a Yancha Projecttel.
A különleges zenei és közösségi élményt adó művészeti tábort Kéri Gábor gitárművész és Nagy János Erkel-díjas zongoraművész-zeneszerző alapította.
-Az egyhetes együttlét célja, hogy improvizációkon és határokat átlépő kísérletezéseken keresztül utat mutassunk a klasszikus zene, a dzsessz és a magyar népzene fúziójához, és új értelmet adjunk a világzene fogalmának, amely mindhárom zenekultúra rajongóit elvarázsolhatja – mondta Nagy János, a tábor művészeti vezetője, aki hozzátette: az elmúlt években a hangszeren tanuló, kezdő 7-10 éves kisiskolásoktól az újrakezdő felnőtt hobbizenészeken át a tapasztalt zeneakadémistákig mindenki megfordult a táborban. Volt, hogy édesapa és gyermeke együtt érkeztek tanulni.
A táborban délelőttönként Szerényi Béla népzenész tart elméleti foglalkozásokat, majd a folytatásban a résztvevők csoportos és egyéni főtárgy órákon, délután pedig más hangszerek kurzusain vehetnek részt a két külföldi vendégoktatóval, illetve a hazai zenei élet képviselőivel: Kéri Gábor-gitár, Nagy János zongora haladó, Mózes Tamara-ének, Kézdy Luca-hegedű, Frey György – basszusgitár, Mogyoró Kornél – ütőhangszerek, Savanya István – gitár, ének, Novai Gábor – zongora kezdő.
A táborral párhuzamosan rendezik meg a II. Arácsi Fesztivált, ahol esténként a nagyközönség számára is nyitott koncerteket adnak az oktatók zenekarai és vendégeik, köztük az Evviva!, a DAS Trió és a Kéri Samu Band. A tábor utolsó napján a növendékek mutatják be tudásukat a fesztivál zárókoncertjén.
A IX. Balatonfüredi Improvizációs és Világzenei Tábort július 11-18. között rendezik meg.
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben