Oldal kiválasztása

Elhunyt dr. Ján László

Szerző: | 2018-08-09.

Életének 88. évében elhunyt dr. Ján László, Balatonfüred város képviselő-testületének egykori tagja, a Lóczy Lajos Gimnázium nyugalmazott tanára.

„Ján tanár úr”, ahogy tanítványai ma is emlegetik, 1931. május 5-én született Győrben. 1949-ben a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban érettségizett,majd 1954-ben szerzett magyar-angol szakos diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
Első munkahelye a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium volt, ahol három évig tanított. Innen Csévharasztra került, majd 1957-ben a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnáziumba, ahol nyugdíjazásáig, 1994-ig angol nyelvet tanított.

Újszerű és hatékony nyelvoktatási módszerére hamar felfigyelt a minisztérium.
A „füredi csoda” néven emlegetett módszerének nagy szerepe volt abban, hogy a Lóczy Lajos Gimnáziumban elindulhatott az intenzív idegennyelvi képzés. Tanítványai sorra nyerték az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyt, számtalan nyelvvizsgát tettek le, sokan lettek angol nyelvtanárok, fordítók. Nemzedékek kaptak tőle igényes angol nyelvtudást. Legendásan sokat követelt a diákoktól, de sokat is adott nekik. Szakmai tapasztalatait szívesen adta át megyei szakfelügyelőként és nyelvoktatási referensként valamint publikációi révén.

Pedagógusi elkötelezettsége közéleti szerepvállalásával egészült ki. 1994-től négy éven át Balatonfüred város képviselő-testületének tagjaként tevékenykedett szeretett városáért.
Dr. Ján László emlékét tisztelettel megőrizzük.

Duna Katalin
(Lóczy Lajos Gimnázium igazgatója)

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Huray-estek

2026-02-06. 17.00 Huray villák

Előadás.

Hírek, Agora

Hírek

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart