– Nagy megtiszteltetés, hogy Charlie-val léphetünk fel, ő a magyar könnyűzene ikonja, fantasztikus hanggal és muzikalitással rendelkezik, ráadásul a személyes kedvencem. Boldog vagyok, hogy sikerült rábírni a közös zenélésre, annál is inkább, mert nem szokott más zenekarokkal fellépést vállalni.
– Mivel sikerült meggyőzni?
– Nem zenéltünk még soha együtt, nem volt semmilyen kapcsolatunk, ezért levélben küldtem neki felkérést természetesen mellékelve a zenekar hanganyagát. Igazából nem tudom miért döntött úgy, fellép velünk, talán a jótékony cél, talán a korábbi, neves előadókkal való koncertjeink győzték meg, nem tudom. Nagyon boldog vagyok, hogy együtt koncertezünk, ez lesz a zenekar eddigi legnagyobb feladata, izgatottan próbálunk. Charlie zeneisége közel áll hozzánk, énekelt ő jazzt, sőt kiadott egy ilyen lemezt is, de azért van előttünk feladat bőven.
– Charlie fellépésével miben változik a zenekar repertoárja?
– Charlie jazz klasszikusokat énekel majd, illetve saját dalokat a legnépszerűbb szerzeményei közül, amelyeket áthangszereltünk, swingesítettünk. Sikerült rávenni, hogy Louis Armstrong néhány emblematikus dalát is elénekelje. Utazás jazzylandbe – ez a koncert egyik mottója, nem véletlenül, hiszen a két műfaj, a jazz és a dixieland vegyítésével kísérletezünk. Remélem műfajt teremtünk ezzel. Némileg változtatunk a dixieland hagyományos hangszeres felállásán, a nagybőgőt például helyenként felváltja a basszusgitár, és a ritmizálás is eltér majd kicsit a megszokottól.
– Az elmúlt években több koncert bevételét is jótékonysági célra ajánlotta fel a zenekar, ezúttal is így lesz. Honnan ez az elkötelezettség?
– Igen, a koncerten gyűjtött hozzájárulásokat a Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztálya számára szükséges eszközök beszerzésére fordítjuk. Támogatói hozzájárulások előzetesen és a koncert napján a Hangvilla jegypénztárában is fizethetők. A Rotary Club megyei elnökével, Hartmann Péterrel közös a kezdeményezés. Szívből jövő indíttatás ez, mindig fontos volt nekünk, hogy lehetőségeinkhez mérten segítsük a rászorulókat. Bízom benne, hogy a koncert egy kulturális-karitatív híd lesz a két város, Veszprém és Balatonfüred között.
– Balatonfüreden is lesz koncert?
– Természetesen lesz Balatonfüreden nagy koncertünk, várhatóan március végén tartjuk a szokott helyen, az Anna Grand Hotelben. Falusi Mariann lesz a sztárvendégünk, vele több koncertet is adtunk már Ella Fitzgerald és Luis Armstrong újra egy színpadon címmel. De meglepetéssel is készülünk, Kamarás Ivánt szeretném meghívni az estre, aki a prózai betétek mellett a zenélésben is részt vesz majd, hiszen egy szál gitárral is hangulatot tud teremteni.
A Füred Dixieland Band január 23-án, 19 órakor ad koncertet a veszprémi Hangvillában.
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben