– A magyarság történetében a legmeghatározóbb történelmi szerep Szent Istvánnak jutott. Felismerte, hogy a laza törzsszövetségen változtatni kell. Rendelkezéseivel teljesen új viszonyokat hozott létre, nemcsak az ország függetlenségének és szuverenitásának alapítója, hanem a nemzeti társadalom kialakulásának is kútfeje. Nevéhez tettek, legendák, törvények és intelmek fűződnek. A törvény és erkölcs elválaszthatatlan volt számára, hitte: erkölcsi alap nélkül csak rossz döntéseket hozhatunk. Minden korban lehet Szent Istvánhoz méltó világot teremteni, erre kell törekednünk nekünk is. Hatalmas államférfi volt, példája legyen az ország és Európa előtt, mert tudta: országát a keresztény kultúrára kell építeni – fogalmazott beszédében Bóka István, polgármester.
Az ünnepségen átadták a Város Díszpolgára címet, amelyet dr. Kiszely Pál vehetett át.
- Képgaléria
Dr. Kiszely Pál tősgyökeres balatonfüredi lakos, az óvodától egészen az érettségiig a városban tanult. A Lóczy Lajos Gimnáziumban érettségizett, egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának biológia-kémia szakán végezte, majd a Pécsi Tanárképző Főiskolán angol nyelvtanári képesítést szerzett. Huszonkét évig tanított a Lóczy Lajos Gimnáziumban, öt éven át a Széchényi Ferenc Kertészeti Szakközépiskola és Szakképző Intézet igazgatója volt.
A biológiai tudományok doktora, aki a tanítás mellett kutatási tevékenységet is folytatott. Számos publikációja jelent meg, amelyekkel hírnevet, elismerést szerzett Balatonfürednek.
Angolul, németül, spanyolul és franciául beszél. Jelenleg is a Lóczy Lajos Gimnázium óraadó tanáraként kémiát és biológiát tanít angol nyelven.
A 90-es évek rendszerváltó mozgalmának balatonfüredi eseményei előkészítésében a helyi MDF meghatározó alakjaként vett részt. A helyi képviselő-testületnek a rendszerváltás óta választott tagja.
A város oktatási, kulturális, sport és ifjúságpolitikai feladataiban nem csak alpolgármesterként, illetve tanácsnokként, hanem pedagógusként és magánemberként is évtizedek óta részt vállal. Képviselői tevékenységén túlmutató közéleti szerepet vállal a civilszféra működésének támogatásában. Aktívan részt vesz a településfejlesztéssel és településüzemeltetéssel, valamint a környezetvédelemmel és természetvédelemmel kapcsolatos feladatok végrehajtásában. A környezetvédelem, a természetes és épített környezet védelme munkásságának kiemelt területe. Kezdetektől részt vesz több testvérvárosi kapcsolat fejlesztésében.
Dr. Kiszely Pál több évtizedes munkássága, amelyet Balatonfüred város közössége érdekében végzett, széles látókörű, nyitott személyisége, elkötelezett tanári habitusa méltóvá teszi a város Díszpolgári címének odaítélésére – szólt a laudáció.
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben