Oldal kiválasztása

Költőverseny – Átadják a Quasimodo emlékdíjat

Szerző: | 2019-08-30.

Százhatvankettő alkotótól, köztük külföldön élő szerzőktől, több mint háromszáz vers érkezett az idei Salvatore Quasimodo költőversenyre. A szeptember 6-8. között zajló irodalmi program keretében egy emlékdíjat és kettő megosztott különdíjat adnak majd át.

Az egyedülálló irodalmi megmérettetés, amely az elsők között hozta létre az egységes, magyar irodalmi tér fórumát, ezúttal egy speciális születésnapi esttel és gasztronómiai programmal bővül.

Carla Romanelli híres olasz színésznő születésnapját ünnepeljük, a róla készült életút-filmből vetítünk részleteket, Szomráky Béla pedig mélyinterjút készít vele. Romanelli világhírű színészekkel dolgozott, több jelentős magyar filmben is szerepelt, és az elmúlt években itt Balatonfüreden illetve Rómában is részt vett a Quasimodo költőverseny programjain. Az együttgondolkodásból végül, mondhatom, baráti viszony lett. A születésnapon – először az irodalmi program történetében- kisebb olasz gasztronómiai estet is rendezünk a Vaszary Galéria kertjében. Szeretnénk ebből hagyományt teremteni – így Cserép László, a Quasimodo Alapítvány titkára.

Az esten levetítik a felejthetetlen Makk Károly filmet, Az egy erkölcsös éjszakák című alkotást, amelyben Cserhalmi György partnere Carla Romanelli volt, aki emellett még a festői Sándor Pál-elégia, a Herkulesfürdői emlék című film sztárjaként is ismert hazánkban.

A Quasimodo költőversenyre ezúttal is két magyar nyelvű, kiadatlan művel pályázhattak a szerzők. A beérkező versek közül a Széchenyi Ágnes, Szörényi László, Madarász Imre, Péntek Imre, Szkárosi Endre és Cserép László összetételű szakmai zsűri választotta ki a díjazott műveket.
Szeptember 7-én, szombaton a Nobel-díjas költő Salvatore Quasimodo Tagore sétányon álló emlékfájánál rendezendő hagyományos megemlékezés után gálaesten jelentik be az irodalmi verseny díjazottjait. Az első díjas költemény szerzője Salvatore Quasimodot ábrázoló bronzplakettet és pénzjutalmat kap.

A 27. alkalommal megrendezendő költőverseny több mint negyedszázados története átfogja a kortárs magyar költészet javát, eddig tízezer pályamű mérettetett meg a versenyen. Határ Győző, Faludy György, Orbán Ottó, Gergely Ágnes, Marno János, Zalán Tibor és Tóth Krisztina csak néhányan az emlékdíjat kapott szerzők közül.
Nem véletlen hát, hogy szeptember 8-án, a Kisfaludy Színház közreműködésével, Kéri Kitty, és Szalma Tamás Jászai Mari-díjas színművészek tolmácsolásában több eddigi díjnyertes költemény hangzik majd el. A Quasimodo Pódiumon a versek között Figula János marimbán játszik.

A szeptember 6-8. között zajló Salvatore Quasimodo Költőversenyen lesznek irodalmi kötetbemutatók, megjelenik a füredi folyóirat a Tempevölgy legújabb száma, koncertet ad két fiatal, olasz zenész Ludovica Rana (cselló) és Stefania Argentieri (zongora.

Részletes program itt.

A balatonfüredi költőverseny az elsők között hozta létre az egységes, magyar irodalmi tér fórumát, története átfogja a kortárs magyar költészet javát. A költőverseny külföldön is hagyományt teremtett, amióta az UNESCO meghívására a rendezvény bemutatkozott Párizsban egyre több nemzet csatlakozott a programhoz.

A híres olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt és Költőtalálkozót, amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye. A költőversenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Az emlék-, valamint a különdíjas verset olasz nyelvre is lefordítják.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Adj vért Balatonfüreden!

Az ország hét városában véradási akciót tartanak szeptember utolsó hétvégéjén. Balatonfüred az egyik helyszín.

Közel ezren tekertek

A zord időjárás ellenére a BalatonFondón közel ezren indultak el.

Mert ha elindul a vonat...

2024.09.26.

Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…

MÁV

2024.09.25.

A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…

soha többet vonat!!!

2024.09.25.

Több éve vonatoztam utoljára és hétfőn egy világ dőlt össze bennem! a 13,05-ös tapolcai vonat 32 perces késéssel indult Füredről,és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Mvm Cmyk Emblem Mg
Szerencsejáték Zrt
Bahart