Oldal kiválasztása

Kinyitott a Balaton Mozi

Szerző: | 2019-10-22.

Több tízmilliós beruházás révén teljesen megújult a Balaton Mozi, új, modern vetítővászon és hangrendszer, komfortos belső bútorzat várja a filmnézőket. Az első vetítést október 24-én, csütörtökön este tartják.

2005-óta működik a 153 férőhelyes mozi a Balaton Szabadidő Központban, amely filmkínálatával a térség egyik legnépszerűbb filmszínházává vált. A berendezés azonban időközben elhasználódott, a nézők részéről is felmerültek különböző igények, így a mozi vezetője, az önkormányzat támogatásával, teljesen felújította a mozit.

Egy hónapig tartottak a munkálatok, a megújított moziban október 24-én lesz az első vetítés.

– A nyitás óta csak a technikai feltételeket fejlesztettük, a digitalizált technológia tökéletes, de a bútorzat időközben elhasználódott, főleg a székek háttámlái, ezért volt szükség a teljes felújításra. Mindent kicseréltünk, új, a korábbinál nagyobb méretű, ívelt vetítővászont szereltünk fel, 7.1-es hangrendszert és új hangfalakat telepítettünk, kicseréltük a teljes berendezést, a székeket, a szőnyeget, a belső világítást. Egy komfortos, vadonatúj mozi várja a közönséget – válaszolta kérdésünkre Pálffy Géza, a Balaton Mozi vezetője.

A mozi előcsarnoka is megváltozik, három monitoron lehet figyelemmel kísérni a filmek előzeteseit és a vetítésekkel kapcsolatos egyéb információkat. Megújult a filmszínház honlapja és átalakították a jegykiadó rendszert is, ezentúl nemcsak foglalni, de vásárolni is lehet jegyeket az interneten – tette hozzá Pálffy Géza.

A fejlesztés során lecserélték a 3D szemüvegeket is, amelyek kitűnő minőséget garantáltak ugyan, de kicsit nehezek voltak. Mostantól a korábbi aktív 3D helyett passzív 3D működik a moziban, ezzel a 3D-ben készített filmeket egy könnyebb, kényelmesebb szemüveggel lehet majd nézni, sőt meg is lehet tartani ezeket a szemüvegeket.

A mozi filmkínálata változatlan marad, nyaranta elsősorban a könnyed, népszerű, közönség kedvenc alkotásokat vetítik, a szezonon kívül heti illetve havi rendszerességgel azonban más újdonságok, művész illetve rétegfilmek is helyet kapnak a műsorban.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Közmeghallgatás

December 8-án, hétfőn rendezik meg a közmeghallgatást.

füles

2025.11.28.

Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…

antinikotinista

2025.11.07.

Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…

Legyen minél több bejárható partszakasz!

2025.11.06.

Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart