Oldal kiválasztása

Megválasztották a város alpolgármestereit és a bizottsági elnököket

Szerző: | 2019-11-14.

A képviselő-testület megválasztotta a város alpolgármestereit illetve a bizottságok elnökeit. A korábbiaktól eltérően ezentúl két társadalmi megbízatású alpolgármester segíti a városvezető munkáját.

A testületi ülésen titkos szavazással választották meg a város alpolgármestereit.
11 érvényes illetve 1 érvénytelen szavazat mellett ebben az önkormányzati ciklusban Hári Lenke (Fidesz-KDNP) és Holczer András (Fidesz-KDNP) töltik be a társadalmi megbízatású alpolgármester tisztséget.

Mint az az ülésen elhangzott, a hatékonyabb működés érdekében a korábbi egy főállású alpolgármester helyett ezúttal két társadalmi megbízatású helyettese lesz a polgármesternek. Kettőjük között megoszlanak majd a feladatok, egyikük elsősorban a humán-, másikuk az idegenforgalom területén látja el feladatát.

A grémium megszavazta az alpolgármesterek, törvény által biztosított tiszteletdíját is. A döntés értelmében az alpolgármesterek havi bruttó 314100 forint tiszteletdíjra valamint havi bruttó 47100 forint költségtérítésre jogosultak.

Az ülésen megválasztották az önkormányzat munkáját segítő bizottságok elnökeit illetve tagjait is. A struktúra nem változott, a korábbi gyakorlathoz hasonlóan ezúttal is négy bizottság (Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság, Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, Humán Erőforrás Bizottság és a Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság) állt fel.

Íme, a bizottságok:

Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság
Elnök: Nagy Jenő (DK-MSZP-LMP)
Tagok: Molnár Judit (Fidesz-KDNP), Böröcz István (Fidesz-KDNP)
Külső tagok: dr. Csákvári Tamás, dr. Kováts Sebestyén

Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
Elnök: Böröcz István (Fidesz-KDNP)
Tagok: Gáspár Ákos (Fidesz-KDNP), Rojtos Norbert (Fidesz-KDNP), Takács Miklós (DK-MSZP-LMP)
Külső tagok: Typl Magdona, Fejes Gabriella, Sándor Katalin

Humán Erőforrás Bizottság
Elnök: Molnár Judit (Fidesz-KDNP)
Tagok: Illés Hajnalka (Fidesz-KDNP), dr. Hajba Csaba (DK-MSZP-LMP), Pálffy Károlyné (Független), Rojtos Norbert (Fidesz-KDNP)
Külső tagok: Duna Katalin, Fellegi Erzsébet, dr. Ács Károly, dr. Nagy Gábor

Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
Elnök: Pálffy Károlyné (Független)
Tagok: Gáspár Ákos (Fidesz-KDNP), Illés Hajnalka (Fidesz-KDNP), Nagy Jenő (DK-MSZP-LMP)
Külső tagok: Krasznainé Dobrosi Ágnes, Kiss Péter József, Makó István.

Az ülésen valamennyien letették az esküt.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Diótörő

2024-12-22. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Igazgatási szünet

December 23. – január 2. között szünetek az önkormányzati hivatalban az ügyfélfogadás.

Fenyőfák elszállítása

2025-ben is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Krónikás

2024.12.13.

Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!

éljen a REALISTA pesszimizmus

2024.12.04.

Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…

kekec

2024.11.28.

Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Je
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Bahart