A meghívott előadók közül Forsthoffer Ágnes szállodaigazgató az együttműködés fontosságát hangsúlyozva úgy fogalmazott, hogy a nyilvános fórumok segítenek közelebb jutni a vállalkozókat érintő kérdések megoldásaihoz.
– Sokkal előbbre jutunk, ha együttműködünk. A marketing és az újfajta technikai vívmányok alkalmazása szinte megkerülhetetlen lett, és a generációváltás témakörében is látunk jó gyakorlatokat, amiket érdemes megosztani másokkal. A „kicsiknek” nincs könnyű dolguk, hisz nincs külön marketingesük és HR-esük, de kezdetnek talán annyi is elég, ha tudatában vagyunk a változtatás és a haladás szükségességének, később pedig érdemes egy szakértő segítségét kérni – mondta Forsthoffer Ágnes.
Az igazgató asszony az atipikus foglalkoztatási formákra is felhívta a figyelmet.
– Nyilván egy pultos nem tud home office-ban, otthonról dolgozni, de egyre több olyan dolog létezik, amire érdemes munkaadóként odafigyelni, és a dolgozókkal közösen kialakítva tudunk egy jól működő munkarendet kialakítani, illetve egyéb juttatási területen olyan gyakorlatokat bevezetni, amik a munkavállalást kedvezőbbé teszi. Nem utolsó sorban kell említeni a munkáltatói brandépítést, aminek során egy hiteles, megbízható munkaadóként kell fellépni, kommunikálni is a márkát, ami szinte már a marketing marketingje.
Forsthoffer Ágnes kitért arra is, hogy a Paktum előadási az együttműködést és az információáramlást nagymértékben segítik, ahol a résztvevők sok hasznos ismeretet hallhatnak.
Gajdos Attila, a Paktum projektmenedzsere azt ígérte, hogy további workshopokat szerveznek. A munkaerőpiaci programba ezidáig 347 résztvevőt sikerült bevonni, és november közepéig 181-en jutottak álláshoz a Paktum révén, ami a 156 fős célszámhoz képest már most túlteljesítést mutat, ennek ellenére még érdemes érdeklődni a májusig tartó program iránt.
(2019.11.15)







füles
2025.11.28.
Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…
Bővebben
antinikotinista
2025.11.07.
Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…
Bővebben
Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben