SAJTÓKÖZLEMÉNY
Négy évszakos kulturális és rendezvényhelyszín fejlesztése Balatonfüreden a meglévő kulturális kínálat erősítésével
2018.11.30.
Balatonfüred Város Önkormányzata, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány konzorciumot hozott létre abból a célból, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében a „GINOP-7.1.9.-17 Turisztikailag frekventált térségek integrált termék- és szolgáltatásfejlesztése” felhívásra 2018-ban sikeresen benyújtott támogatási kérelemben foglalt célt közös együttműködéssel valósítsák meg.
Balatonfüred Város Önkormányzata projektgazdaként a város és a térség turizmus fejlesztését kiemelt prioritásként kezeli, szoros együttműködést ápol a város főbb turisztikai attrakcióival és a helyi vállalkozásokkal. A Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térségben Balatonfüred az a város, ahol egyértelműen kimutatható, hogy az elmúlt időszakban megvalósított turisztikai fejlesztések hatására milyen dinamikusan nőt a hazai és külföldi vendégek száma.
A térségbe látogatók számának növekedése, a sokféle színvonalas rendezvény szükségessé tette, hogy Balatonfüred az ország első számú vidéki konferencia helyszínévé váljon, illetve a település és térsége turisztikailag tovább értékelődjön.
A fejlesztés eredményeként a 3 599 999 900 forint támogatású projekt megvalósítása nem csak önmagában bír kiemelkedő jelentőséggel, hanem hatásai is fontosak.
Ilyen várható hatás például, hogy további fejlesztések valósulhatnak meg Balatonfüred 20 km-es körzetében, amik többek között szálláshely- fejlesztéseket is magukban foglalnak. Keresleti oldalról is kiemelt jelentősége van a projektnek, hiszen általa a belföldi kereslet élénkül, a nemzetközi rendezvények (konferenciák) hatására pedig erősödik a térség iránti külföldi kereslet.
A projekt megvalósulásának helyszíne Balatonfüred, a jelenlegi Huray utcai egykori piac, most murvás és aszfaltos parkoló, közel 16 400 m2 alapterületű, ahol egy közel 1200 férőhelyes bruttó 4 500 m2-es Konferencia Központ, multifunkcionális rendezvényközpont jön létre (alatta egy egyéb forrásból támogatott 260 férőhelyes mélygarázzsal).
Az új épület konferenciák, rendezvények és színházi előadások helyszínéül szolgál majd. Az épület funkciója egy kiállítótérrel egészül ki, mely a V4 országok világörökségi helyszíneit bemutató tematikára épül.
Ez utóbbi projektelem azért is kiemelt fontosságú, mert általa tovább erősödhet a négy ország közötti kulturális kapcsolat.
Az épület több, különböző méretben szekcionálható rendezvényteret, kiállítóteret, fogadóhelyszínt, plenáris rendezvénytermet és kiszolgáló helyiséget foglal magába.
Fontos cél, hogy a kialakítandó épület külsőleg illeszkedjen a világörökség-várományos helyszín építészeti arculatába, és kapcsolódjon a belváros séta- és látogatói útvonalaihoz. A megvalósított épület jelentős „zöld jellemzőkkel” bír, parkosított sétánnyal és környezetbe illeszkedő zöldtetővel kerül kialakításra.
A projekt jelentős számú új munkahely létesítéséhez járul hozzá, illetve széles körű partnerségi együttműködésével javítja a kapcsolódó (nonprofit és forprofit) turisztikai szolgáltatók működési eredményességét. A fejlesztés megvalósulása sok szereplő számára hoz pozitívumot közvetlenül Balatonfüreden, de kihatással lesz a teljes Balatoni desztinációra.
Projektadatok:
Pályázó neve: Balatonfüred Város Önkormányzata
Projekt címe: Négy évszakos kulturális és rendezvényhelyszín fejlesztése Balatonfüreden a meglévő kulturális kínálat erősítésével
Projektazonosító: GINOP-7.1.9-17-2018-00022
Támogatás összege (Ft): 3 599 999 900
Megvalósítás időtartama: 2018.12.01.- 2023.06.30.
Konzorciumi tagok:
Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
ÜNNEPÉLYES PROJEKTZÁRÓ 2023.09.30.
MEGHÍVÓ
A BALATONFÜRED KONGRESSZUSI KÖZPONT MEGNYITÓJA
ÜNNEPÉLYES PROJEKTZÁRÓ
2023. SZEPTEMBER 30. SZOMBAT 15 ÓRA
BALATONFÜRED KONGRESSZUSI KÖZPONT, HURAY UTCA 3.
Szeretettel meghívjuk a BALATONFÜRED KONGRESSZUSI KÖZPONT ünnepélyes megnyitójára, ami egyben a projekt záró eseménye is.
A Széchenyi 2020 program keretében, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program támogatásával Balatonfüred Város Önkormányzata 4,57 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a Négy évszakos kulturális és rendezvényhelyszín fejlesztése Balatonfüreden című projekthez, amit konzorciumi együttműködésben valósított meg a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-vel.
A projekt keretében Balatonfüreden, a volt Huray utcai egykori piac, majd murvás és aszfaltos parkoló közel 16 400 m2 alapterületén felépült egy közel 1200 férőhelyes bruttó 4 500 m2-es multifunkcionális rendezvényközpont, a Balatonfüred Kongresszusi Központ, alatta egy egyéb forrásból támogatott 284 férőhelyes mélygarázzsal.
PROGRAM:
15:00 – 15:20 Ünnepi műsor: Sforzato Brass Quartett, Balatonfüred Város Fúvószenekara
15:20 – 15:35 Ünnepi megnyitó beszéd:
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter
Köszöntők:
Bóka István polgármester
Kontrát Károly országgyűlési képviselő
Markovits Alíz vezérigazgató,
Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Zrt.
15:35 – 16:10 Ünnepi műsor: Balatonfüred Néptánc Együttes, Ferencsik János Zeneiskola kórusa és Balatonfüred Város Vegyeskara, Füred Dixieland Band és vendége Gábriel
16:10 – 16:20 Áldás és szentelés
16:20 – 17:00 Fogadás
Sajtóközlemény
Négy évszakos kulturális és rendezvényhelyszín fejlesztése Balatonfüreden
2023.09.30.
A Széchenyi 2020 program keretében, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program támogatásával Balatonfüred Város Önkormányzata 4,572 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósította meg konzorciumi együttműködésben a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-vel közösen a „Négy évszakos kulturális és rendezvényhelyszín fejlesztése Balatonfüreden a meglévő kulturális kínálat erősítésével” című projektet.
Balatonfüred Város Önkormányzata, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., 2018-ban konzorciumot hozott létre abból a célból, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében a „GINOP-7.1.9.-17 Turisztikailag frekventált térségek integrált termék- és szolgáltatásfejlesztése” felhívásra benyújtott és támogatást nyert pályázatot közösen valósítsa meg.
Balatonfüred Város Önkormányzata projektgazdaként a város és a térség turizmus fejlesztését kiemelt prioritásként kezeli, szoros együttműködést ápol a város főbb turisztikai attrakcióival és a helyi vállalkozásokkal. A Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térségben Balatonfüred az a város, ahol egyértelműen kimutatható, hogy az elmúlt időszakban megvalósított turisztikai fejlesztések hatására milyen dinamikusan nőt a hazai és külföldi vendégek száma.
A térségbe látogatók számának növekedése, a sokféle színvonalas rendezvény szükségessé tette, hogy Balatonfüred az ország első számú vidéki konferencia helyszínévé váljon, illetve a település és térsége turisztikailag tovább értékelődjön.
A fejlesztés eredményeként a 4 571 883 900 forint támogatású projekt megvalósítása nem csak önmagában bír kiemelkedő jelentőséggel, hanem hatásai is fontosak.
Ilyen várható hatás például, hogy további fejlesztések valósulhatnak meg Balatonfüred 20 km-es körzetében, amik többek között szálláshely-fejlesztéseket is magukban foglalnak. Keresleti oldalról is kiemelt jelentősége van a projektnek, hiszen általa a belföldi kereslet élénkül, a nemzetközi rendezvények (konferenciák) hatására pedig erősödik a térség iránti külföldi kereslet.
A projekt keretében Balatonfüreden, a volt Huray utcai egykori piac, majd murvás és aszfaltos parkoló közel 16 400 m2 alapterületén felépült egy közel 1200 férőhelyes bruttó 4 500 m2-es multifunkcionális rendezvényközpont, a Balatonfüred Kongresszusi Központ, alatta egy egyéb forrásból támogatott 284 férőhelyes mélygarázzsal.
Az impozáns új épület konferenciák, rendezvények és színházi előadások helyszínéül szolgál majd, továbbá az épület egy kiállítótérrel is kiegészült, mely a V4 országok közös történelmi múlt tematikájú világörökségi helyszíneit mutatja be.
Az épület több, különböző méretben szekcionálható rendezvényteret, kiállítóteret, fogadóhelyszínt, plenáris rendezvénytermet és kiszolgáló helyiséget foglal magába.
A tervezés és kivitelezés során fontos cél volt, hogy az újonnan létesült épület külsőleg illeszkedjen a világörökség-várományos helyszín építészeti arculatába, és kapcsolódjon a belváros séta- és látogatói útvonalaihoz. A megvalósított épület jelentős „zöld jellemzőkkel” bír, parkosított sétánnyal és környezetbe illeszkedő hatalmas zöldfelületekkel.
A projekt jelentős számú új munkahely létesítéséhez járul hozzá, illetve széles körű partnerségi együttműködésével javítja a kapcsolódó (nonprofit és forprofit) turisztikai szolgáltatók működési eredményességét. A fejlesztés megvalósulása sok szereplő számára hoz pozitívumot közvetlenül Balatonfüreden, de kihatással lesz a teljes Balatoni desztinációra.
Projektadatok:
Pályázó neve: Balatonfüred Város Önkormányzata
Projekt címe: Négy évszakos kulturális és rendezvényhelyszín fejlesztése Balatonfüreden a meglévő kulturális kínálat erősítésével
Projektazonosító: GINOP-7.1.9-17-2018-00022
Támogatás összege (Ft): 4 571 883 900
Megvalósítás időtartama: 2018.12.01.- 2023.09.30.
Konzorciumi tag: Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
VÁROSOK ÉS TALÁLKOZÁSOK
V4 – A MÚLTUNK ÖSSZEKÖT
közös kiállítás a Balatonfüred Kongresszusi Központban
English version:
Deutsche version:
A kiállítás magyarul:
Képgaléria:
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben