Oldal kiválasztása

Épül a füredi tudáscentrum

Szerző: | 2020-06-10.

Az Európai Unió 1,2 milliárd forintos támogatásából valósulhat meg a füredi tudáscentrum második üteme. A Fürdő utcai Rendszertudományi Innovációs Központ (RIK) mellett látványos szakaszába érkezett az új épület kivitelezése, ami a Műegyetem első, Budapesten kívüli, jelentős méretű képzőhelye lesz.

– A Műegyetemnek korábban is volt egy továbbképző központja Balatonfüreden, a Rendszertudományi Innovációs Központ 2011-es átadását követően pedig egy komoly szakmai kapcsolat vette kezdetét az intézmény és a város között – válaszolta kérdésünkre Kotán Attila, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kancellárja. – Itt jellemzően speciális képzési, vállalkozási, mentorállási programok, nyílt innovációs módszertanok bevezetése, elterjesztése volt napirenden, és a Műegyetem a RIK-el közösen ezt azóta is folytatja. Eredményes időszak áll mögöttünk, amelynek során egy tudáscentrum kezdett kiépülni.

Az eredeti elképzelés is az volt, hogy egy többfázisú tudásközpont-fejlesztés valósuljon meg Füreden, ennek második üteme készül most a Fürdő utcában. Az Európai Unió 1,2 milliárd forintos támogatásából megvalósuló beruházást az egyesem saját forrásaival és az önkormányzat saját eszközeivel egészíti ki. A 2.350 négyzetméteres RIK mellé most épülő tudáscentrum csaknem kétezer négyzetméteres lesz, struktúrájában és építészeti stílusában is illeszkedni fog a szomszédos épülethez.

– A tudásközpont egyik motorja a helyi önkormányzat, és személyesen Bóka István polgármester, a másik motorja pedig az egyetemünk: fantáziát látunk abban, hogy a füredi régióban komoly képzésekkel és programokkal jelenjünk meg – mondta a kancellár.
A két, egyenként kétszintes épület együtt egy új innovációs negyedet fog alkotni a városban, és Kotán Attila szerint ugyanitt egy harmadik épületre is lehet majd számítani, ahol ipari gyártórendszer-műhelyek kaphatnak helyet. A második szakasz szakmailag is szorosan kapcsolódik a RIK-hez.

– Az innovációs negyedbe minden korosztály számára szeretnénk képzési programokat, kurikuláris, vagyis tananyaghoz kötött képzéseket, de a térségi vállalkozásokat is meg szeretnénk szólítani. Az építkezéssel párhuzamosan jelenleg is zajlik a szakmai-képzési programok kidolgozása, valamint a szolgáltatáscsomagok összeállítása. Ezeket fogjuk felkínálni a térség és az ország vállalkozóinak, leendő hallgatóinknak és partnereinknek. Képzők képzése, cégeknek minőségbiztosítási feladatok ellátása, vállalati-vállalkozási igények kiszolgálása alkalmazott kutatási eredményekkel – ez mind szerepel a terveink között. A BME önálló szervezeti egységeként alapvetően a digitalizációval, informatikával, IKT-eszközökkel kapcsolatos szolgáltatásokkal fogunk megjelenni a térségben. Ha a három épületből álló egység létrejön, akkor teljessé válik a városban egy olyan innovatív megoldás, ami egyszerre tudja kiszolgálni a közoktatás, a felsőoktatás, a felnőttképzés és a környékbeli vállalkozók igényeit. Mi pedig azért leszünk büszkék erre a létesítményre, mert a Műegyetemnek ez az első, Budapesten kívüli, jelentős méretű képzőhelye– tette hozzá Kotán Attila.

Az önkormányzat, az egyetem és a kivitelező a járványügyi helyzetben is szorosan együttműködött az építkezésen, így tarthatónak tűnik a márciusban elkezdett épület 2021 májusi átadása.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Diótörő

2024-12-22. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Igazgatási szünet

December 23. – január 2. között szünetek az önkormányzati hivatalban az ügyfélfogadás.

Fenyőfák elszállítása

2025-ben is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Krónikás

2024.12.13.

Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!

éljen a REALISTA pesszimizmus

2024.12.04.

Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…

kekec

2024.11.28.

Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Je
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Bahart