A sok városi fejlesztés között ez az egyik legjobban várt, hiszen nem gyakori a Balatonnál, hogy eddig elzárt vízparti területet nyissanak meg.
Az egykori Brázay strand, és a Balatonfüredi Horgászegyesület területén parkosítanak, kialakítanak egy negyven férőhelyes látvány csónakkikötőt illetve kölcsönzőt. A beruházás külön figyelmet fordít a gyermekes családokra, így a területen speciális tornaeszközök, kreatív fövenypart, tematikus játszótér, lengőhinták és egyedi kialakítású panoráma stég is helyet kap.
A nagy zöldfelületek mellett a parkba érkezők kiszolgálására építenek egy halsütödét és éttermet, az épületben nyilvános illemhely is lesz.
Jelenleg a partszakasz megemelése, és a csónakkikötő kiépítése zajlik. Ötven centivel növelik meg a parti véd művet, amelynek kialakítása megegyezik majd a városi strandok parti szakaszával. Jelentős nagyságú nádas is van a területen, ez érintetlen marad, a néhány kivágott fát pedig pótolják.
– Az a cél, hogy nyitott vízparti kapcsolatot biztosítsunk a helyi lakosok és üdülővendégek számára. Nagy zöldfelület lesz, az árnyas ligetben padokat, pihenőket helyezünk ki. Ha elkészültünk a parkkal, akkor az előtte húzódó Aranyhíd sétányt egészen a Kisfaludy strandig felújítjuk – fogalmazott Bóka István polgármester.
Mint arról korábban írtunk, az önkormányzat megvásárolta a terület melletti, egészen az Esterházy strandig húzódó nyolcezer négyzetméteres vízparti ingatlant, ahol a tervek szerint strandot alakítanak majd ki.
– Az a szándékunk, hogy a Kisfaludy strand és az Esterházy strand közötti teljes partszakaszt nyitottá tegyük, a fizetős strandi időszak kivételével itt végig lehessen sétálni a parton egészen a Vitorlás térig – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Bóka István.
A Balatonfüredi Horgászegyesület tulajdonában álló 5100 négyzetméteres ingatlant illetve az állami tulajdonban lévő, a Szívkórház vagyonkezelésében álló, Brázay strandot nyitják most össze, a területet hosszú távra bérelte ki a város. A beruházás összege 550 millió forint, ehhez 410 millió forint uniós pályázati támogatást nyert a város.
- Képgaléria







Balatonfured.hu
2026.01.29.
Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.
Bővebben
László Almási
2026.01.28.
Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?
Bővebben
M.E.
2026.01.27.
A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…
Bővebben