A kontaktus minimalizálásáért az országos, a helyi illetve a helyközi járatokon is hétfőtől egységesen felfüggesztik az első ajtós felszállást. A kordonozást követően továbbra is elérhető értékesítő csatornákon – pénztárak, jegykiadó automaták, „közlekedési mobiljegy” alkalmazás és társalkalmazásai -, illetve a partnereknél a korábban megszokottak szerint lehet jegyet vagy bérletet vásárolni.
Újdonságként a MÁV-Start pénztáraiban – országszerte csaknem 300 helyszínen – március 29-től első lépésben a helyközi április havi bérleteket lehet megvásárolni.
A Volánbusz közölte azt is, hogy a védekezés kezdete óta több mint 216 ezer liter felületfertőtlenítőszert használtak fel a tisztítási feladatok elvégzéséhez.
Kézfertőtlenítőből, fertőtlenítő hatású folyékony szappanból csaknem 68 ezer litert biztosított, a szájmaszkok különböző típusaiból már 690 ezernél is többet osztott ki munkatársainak a társaság.
Az állomásokon országszerte 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagoló szolgálja az utasok és a munkavállalók biztonságát, valamint már 125 ózongenerátor gondoskodik a teljes autóbusz-állomány, az utasforgalmi helyiségek és a telephelyek fertőtlenítéséről – olvasható a közleményben.







Balatonfured.hu
2026.01.29.
Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.
Bővebben
László Almási
2026.01.28.
Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?
Bővebben
M.E.
2026.01.27.
A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…
Bővebben