Az animációs film az azonos című, 1967-ben megjelent Noszaka Akijuki írta önéletrajzi regény adaptációja. „Amikor sikerült élelmet szereznem, mindig én ettem először. Csak utána adtam a húgomnak. Aztán ő éhen halt” – mondta az író.
A Takahata Iszao rendezte Szentjánosbogarak sírja sajátos helyet foglal el a rajzfilmek között: klasszikus módon megírt történetet, egy történelmi helyzetet mutat be. Drámát és tragédiát, amelyet a rajzfilmes megvalósítás eltávolító vizuális megoldásai alig tompítanak. A film témája is az egyik legkomolyabb és legmegindítóbb az emberi történetek közül: a gyerekek szenvedése.
Az 1945. március 9-én, Tokióra egyetlen éjszaka alatt félmillió gyújtóbombát dobott 334 amerikai B-29-es bombázó. A légitámadás a II. világháború egyik legsúlyosabb eseménye volt, félelmetes példája a polgári lakosság ellen végrehajtott támadásoknak. A szemtanúk valóságos pokolról számoltak be. A tűzben Tokió közel 42 négyzetkilométernyi területe vált a földdel egyenlővé, több mint egymillió ember otthona megsemmisült és százezren halálra égtek. Hasonló légitámadás érte a milliós nagyságú Kobe várost is.
Ez a történelmi kontextus. Erről szól a Szentjánosbogarak sírja: gyerekekről, akiknek meghalnak a szülei, gyerekekről, akiknek nincs hol lakniuk, mert lebombázzák a házukat, gyerekekről, akik megpróbálják túlélni az éhséget, a magányt – de belehalnak.
A Szentjánosbogarak sírja nem hibáztat senkit, és nem ítélkezik: egy történetet, egy történelmi szituációt mutat be, amelynek logikájából az a kérlelhetetlen tény fakad, hogy a gyengék elpusztulnak.
A valóság látszata címmel nyolc filmből álló sorozat indult a Balaton Moziban. A filmklub havonta egy vetítéssel jelentkezik, ennek része az 1988-ban készült japán, animációs, háborús dráma, amelyet november 2-án, kedden, 20 órakor vetítenek a Balaton moziban.







füles
2025.11.28.
Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…
Bővebben
antinikotinista
2025.11.07.
Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…
Bővebben
Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben