SAJTÓKÖZLEMÉNY
BALATONI VÍZI MEGÁLLÓHELYEK LÉTESÍTÉSE:
ÚJ KIKÖTŐÉPÜLET BALATONFÜREDEN ÉS A HOZZÁ VEZETŐ SÉTÁNY
2021 I 12 I 07
A GINOP-7.1.9-17-2018-00026 azonosítószámú, Balatoni Vízi Megállóhelyek Létesítése című projekt célja Balatonfüred vízpartján a Magyar Vitorlás Szövetség központi területének kialakítása konzorciumi formában Balatonfüred várossal és egyéb sportfejlesztési és turisztikai nonprofit cégekkel, hálózatba kapcsolva a többi balatoni kikötővel. A projekt 100 százalékos támogatásával 1,397 milliárd forintból épül meg a kikötőépület és a kikötőhöz vezető Kékszalag sétány. |
A megvalósuló fejlesztés, a 140 helyes vízi létesítmény, valamint a parton a sportlétesítmény, a nemzetközi szintű versenyhelyszín és rendezvényközpont a legmagasabb nemzetközi színvonalnak felel meg. Nemcsak sportrendezvények, hanem turisztikai események teljes lebonyolításának helyszíneként szolgál. A kikötő építéssel nő a terület turisztikai vonzereje és nagyobb lehetőség lesz a vitorlás és kajak-kenu sport népszerűsítésére. A beruházás eredményeként a gyermekoktatás, az utánpótlás nevelés is nagyobb lehetőséget kap, ugyanakkor az infrastrukturális fejlesztésekkel a kikötő önmagában is turisztikai attrakciónak számít majd.
A GINOP-7.1.9-17-2018-00026 számú projekt támogatásával 1,397 milliárd forintból épül meg a kikötőépület és a kikötőhöz vezető Kékszalag sétány. A 740 négyzetméter alapterületű (nettó 915 négyzetméteres) kikötőépületben a vitorláshajók, a kajakok és kenuk tárolására hangárt alakítanak ki. Az épületben lesz a kikötővendégek részére egy vizesblokk és az emeleti részen négy pihenőszoba négy-négy férőhellyel külön vizesblokkal. A Balatonra néző teraszos épületben lesz elhelyezve a kikötőmesteri iroda, és lesz egy 120 négyzetméteres irodaterület is. Az épület karakterét meghatározó acél oszlopsor és árnyékoló a Balaton parton olyannyira jellemző kikötőépületek hangsúlyos kék festését kapja. Az épülethez parkolót és kerékpártárolót is kialakítanak. Az épület a kikötőbe látogató vendégek, a versenyek, rendezvények résztvevőinek biztosít megfelelő kiszolgálást.
A Balatonfüred Önkormányzata által megépített Kékszalag sétány egyik szakasza a Széchenyi sétányt köti össze a kemping előtti jelenlegi zöldsávval, melyen keresztül eljuttatja a vendégeket egészen a Berzsenyi savanyúvíz kútig. Az 550 méteren új gyalogos járófelületet alakítanak ki, új fasorral, kandeláberekkel, padokkal és a Kékszalag verseny tematikáját követő installációval, és a mozgást ösztönző berendezési tárgyakkal. A második szakaszban egy közel 270 méter hosszú rész is kiépül, ami bevezet kempingen át, a kikötő és a strand területére.
Projektadatok:
Fő kedvezményezett: Balatonfüredi Vízisport és Szabadidő Központ Nonprofit Kft.
Projekt címe: Balatoni Vízi Megállóhelyek Létesítése
Támogatás összege: 1 397 844 331 Ft
Támogatás mértéke: 100%
Projektazonosító: GINOP-7.1.9-17-2018-00026
Megvalósítás időtartama: 2018.12.01 – 2023.01.31.
Konzorciumi tagok:
Balatonfüred Város Önkormányzata, BJMOKK Sportüzemeltetési Nonprofit Kft., Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány, Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., Sportrendszer Fejlesztő és Tanácsadó Nonprofit Kft. VÜZ Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Nonprofit Kft.
Képgaléria:
SAJTÓANYAG
BALATONFÜRED MEGÁLLÓPONT: ÚJ KIKÖTŐ, KIKÖTŐÉPÜLET ÉS A HOZZÁ VEZETŐ SÉTÁNY
2021 I 12 I 07
A GINOP-7.1.2-15-2016-00013 és a GINOP-7.1.9-17-2018-00026 azonosítószámú projekt célja Balatonfüred vízpartján a Magyar Vitorlás Szövetség központi területének kialakítása konzorciumi formában Balatonfüred várossal, a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel, egyéb sportfejlesztési és turisztikai nonprofit cégekkel, hálózatba kapcsolva a többi balatoni kikötővel. A GINOP-7.1.2-15-2016-00013 számú projekt támogatásával 1,940 milliárd forintból valósul meg a kikötő medence és a kikötő létesítmények kialakítása és a szükséges eszközök beszerzése. A GINOP-7.1.9-17-2018-00026 számú projekt támogatásával 1,397 milliárd forintból épül meg a kikötőépület és a kikötőhöz vezető Kékszalag sétány.
A megvalósuló fejlesztés, a 140 helyes vízi létesítmény, valamint a parton a sportlétesítmény, a nemzetközi szintű versenyhelyszín és rendezvényközpont a legmagasabb nemzetközi színvonalnak felel meg. Nemcsak sportrendezvények, hanem turisztikai események teljes lebonyolításának helyszíneként szolgál. A kikötő építéssel nő a terület turisztikai vonzereje és nagyobb lehetőség lesz a vitorlás és kajak-kenu sport népszerűsítésére. A beruházás eredményeként a gyermekoktatás, az utánpótlás nevelés is nagyobb lehetőséget kap, ugyanakkor az infrastrukturális fejlesztésekkel a kikötő önmagában is turisztikai attrakciónak számít majd.
A Balatonfüred Megállópont című, GINOP-7.1.2-15-2016-00013 számú projekt támogatásával 1,940 milliárd forintból valósul meg a kikötő medence, a hajóállások, mólók, úszóművek, sólya és a szükséges eszközök, úgymint utánfutók, buszok, a hajók és a kishajós vízre szálló úszópont kialakítása, beszerzése. A 40 méter széles kikötőben 18 láb hosszúságú hajóktól egészen a 49 láb hosszúságú hajók számára is lesznek hajóállások. A kikötői létesítmények, a partfal, a hullámtörő móló (326 m) és a járható móló (194 m) a környezetvédelmi és a víz minőségvédelmi szempontból megfelelő terméskőből és cölöp panel fa elemekből készülnek, ami kultúrtörténeti szempontból sem tájidegen a Balatonon.
A GINOP-7.1.9-17-2018-00026 számú projekt támogatásával 1,397 milliárd forintból épül meg a kikötőépület és a kikötőhöz vezető Kékszalag sétány. A 740 négyzetméter alapterületű (nettó 915 négyzetméteres) kikötőépületben a vitorláshajók, a kajakok és kenuk tárolására hangárt alakítanak ki. Az épületben lesz a kikötővendégek részére egy vizesblokk és az emeleti részen négy pihenőszoba négy-négy férőhellyel külön vizesblokkal. A Balatonra néző teraszos épületben lesz elhelyezve a kikötőmesteri iroda, és lesz egy 120 négyzetméteres irodaterület is. Az épület karakterét meghatározó acél oszlopsor és árnyékoló a Balaton parton olyannyira jellemző kikötőépületek hangsúlyos kék festését kapja. Az épülethez parkolót és kerékpártárolót is kialakítanak. Az épület a kikötőbe látogató túrahajós vendégek, a versenyek, rendezvények résztvevőinek biztosít megfelelő kiszolgálást.
A Balatonfüred Önkormányzata által megépített Kékszalag sétány egyik szakasza a Széchenyi sétányt köti össze a kemping előtti jelenlegi zöldsávval, melyen keresztül eljuttatja a vendégeket egészen a Berzsenyi savanyúvíz kútig. Az 550 méteren új gyalogos járófelületet alakítanak ki, új fasorral, kandeláberekkel, padokkal és a Kékszalag verseny tematikáját követő installációval, és a mozgást ösztönző berendezési tárgyakkal. A második szakaszban egy közel 270 méter hosszú rész is kiépül, ami bevezet kempingen át, a kikötő és a strand területére.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
ELKÉSZÜLTEK A BALATON ÚJ VÍZITURISZTIKAI MEGÁLLÓPONTJAI
2023 I 01 I 24
Kishajós víziturisztikai megállópontok létesültek Balatonfüreden valamint Keszthelyen, melyeket tavasszal már birtokba is vehetnek a látogatók – hangzott el a Balatoni Megállópontok létesítése projekt záróünnepségén Balatonfüreden. A balatonfüredi, központi létesítmény, számára a Város Önkormányzata biztosított helyet, a Balatonfüredi Camping területén. A fejlesztés keretében új sétányt is létesítettek, ugyanis a látogatók az új, 140 férőhelyes kikötőnek, víziturisztikai szabadidőközpontnak és kajak-kenu pontnak is otthont adó Kékszalag PORT-ot a Kékszalag-sétányon keresztül tudják megközelíteni.
Keszthelyen a frissen létesült Kajak-Kenu Pont a Keszthelyi Yacht Kikötő melletti Libás strandon, a város keleti részén várja a látogatókat.
A projektzáró ünnepség sajtótájékoztatóján Schmidt Gábor a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárság sportért felelős helyettes államtitkára, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke elmondta: ezek a beruházások hatalmas lépést jelentenek abba az irányba, hogy minél többen válasszák a sportot, azon belül is a vízisportokat a szabadidejük eltöltésére, ezáltal az egészségük életminőségük javítására. Külön kiemelte, ezek a létesítmények azt is segítik, hogy az utánpótlásnevelés még szélesebb körben megvalósulhasson a Balaton körül.
– Kiemelten fontos, hogy ezek a létesítmények, megtöltődjenek és a nap szinte minden percében körülöttük minden szintű, azaz szabadidős- és élsporttevékenység is legyen. Minél többeknek lehetőséget kell adnunk, hogy ezen Megállópontokon a hozzájuk kapcsolódó sportágakat kipróbálják, itt mozogjanak, sportoljanak -fogalmazott Schmidt Gábor.
Dr. Kontrát Károly, Balatonfüred térségének országgyűlési képviselője örömét fejezte ki, hogy a régióban, kiemelten Balatonfüred városában ilyen magas minőségű beruházások valósulhattak meg. A politikus hangsúlyozta, ezek a jövőbe való befektetésnek tekinthetőek, hiszen éppen a minőség és a színvonal okán egyre több vendéget csábítanak a térségbe.
– Ilyen és ehhez hasonló létesítmények mindenféleképpen segítik a helyi és a régió turizmusát, hiszen ezeket látogatva emelkedik a vendégszám, illetve a turisztikai költésekkel kapcsolatos mutatók is még inkább javulnak. Ki kell emelnem az ezen felüli gazdasági hatásokat is, ugyanis egy-egy ilyen létesítmény munkahelyeket teremt, valamint helyben tartja a meglévő munkaerőt -fogalmazott dr. Kontrát Károly.
Dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere arról beszélt, hogy ezen városrész az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően most már teljesen más arcát mutatja. Hozzátette: nem titkolt cél volt, hogy ezt a területet még inkább bekapcsolják a város vérkeringésébe.
– Egy évvel ezelőtt tavasszal nyithattuk meg a Balaton első ötcsillagos szállodáját, ami a Kékszalag PORT szomszédságában van. Megvalósult a kemping mostanra tervezett felújítása, magas színvonalú konferenciaterem is épült a területen, valamint elkészült a Kékszalag-sétány. Mindezen beruházások célja, hogy minél szélesebb körű szolgáltatás legyen elérhető a városban, egészen a konferenciaturizmustól a szabadidős- és sportturizmusig. Fontos kiemelnem, hogy ezek a létesítmények ahogyan a hozzánk látogató vendégeket, úgy a városban és a térségben lakókat is kiszolgálják -fogalmazott dr. Bóka István.
Gerendy Zoltán. a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a balatonfüredi megállópont létrejötte egy nagyon fontos mérföldkő a sportszövetség életében. Itt ugyanis nem csupán a hajóhelyet bérlők találtak otthonra, hanem számos a Szövetség által rendezett versenynek biztosít helyszínt a létesítmény.
– Nem volt akadálymentes az út amíg eljutottunk ideig, de én nagyon büszke vagyok rá, hogy a beruházás ilyen sikeresen elkészülhetett. Ez a vízisporttelep nem csupán egy hajóparkoló, hanem nagyon fontos és kiemelkedő rendezvényhelyszín is. Legyen szó szabadidős, vagy versenyvitorlázásról, úgy gondolom, hogy mindenki, aki sportágunk iránt érdeklődik, megtalálja a lehetőségeket -fogalmazott Gerendy Zoltán.
A beszédek után Holczhauser András, a Kékszalag PORT-ot üzemeltető Balatonfüredi Vízisport és Szabadidő Központ ügyvezetője mutatta be részletesen a kikötői infrastruktúrát, valamint a marina központi épületét és annak szolgáltatásait.
A beruházásról:
A GINOP-7.1.2-15-2016-00013 és GINOP-7.1.9-17-2018-00026 azonosítószámú projekt célja a „Balatonfüredi Megállópont” és egyéb turisztikai szolgáltatások létrehozása, valamint a Balatonon a turisztikai célú túravitorlázás átfogó fejlesztése mellett a különféle sportturisztikai tevékenységek összekapcsolásával közös megállóhelyek hálózattá alakítása. Ez a forma lehetővé teszi a turisták számára a célállomások bejárását, valamint a túravitorlázás távlati koncepciójának is megfelel.
A balatonfüredi, központi létesítmény számára Balatonfüred Város Önkormányzata biztosított helyet, a Balatonfüredi Camping területén 1.2 ha területen. A GINOP-7.1.2-15-2016-00013 számú projekt keretében 1,940 milliárd, a GINOP-7.1.9-17-2018-00026 számú projekt által 1,397 milliárd forintból megvalósuló fejlesztés legfőbb eleme a 140 férőhelyes kikötő és az azt kiszolgáló parti infrastruktúra, a Kékszalag-sétány, a keszthelyi kajak-kenu megállópont, amelyek sportturisztikai szempontból a térség kiemelt helyszíneként szolgálnak a jövőben. A projekt keretében a megvalósító konzorcium keresztpromóciós tevékenységet folytatott a Tisza-tóval, melynek során a két régió egymás szolgáltatásainak az elérését és népszerűsítését biztosítja. A projekt keretében továbbá vitorlás kishajók, túrakajakok valamint SUP-eszközök kerültek beszerzésre.
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben
ovi
2024.11.28.
Szerintem nem tájidegen, sőt egyetértek, jól néz ki. Hogy Dubaj, hogy jön ide, végképp nem értem. Biztos kellett valami nagy,…
Bővebben
Nagyon új óvoda
2024.11.28.
Én is egyetértek az eredeti kommentelővel. Nekem a tájidegen szó jutott eszembe. Van egy honlap, szerintem nem írhatom ide a…
Bővebben