Július 20-22-én 19.30 és 23.00 óra között a Gyógy-téri koncertek miatt az utcák le lesznek zárva a forgalom elől. Az érintett utcákba behajtani csak külön engedéllyel lehet.
Július 23-án, szombaton, a bál napján a Blaha Lujza utcát 18.30-tól teljesen lezárják, az Anna Grand Hotel vendégei a Zsigmond utca felől tudják megközelíteni a hotelt. A Zsigmond utca alja, a Csokonai utca Fészek köz alatti szakasza valamint a Táncsics utca alsó szakasza is le lesz zárva az autósforgalom elől. A zárás megkezdése előtt egy órával már szűkített forgalmi korlátozás lesz érvényben a Kisfaludy utcában.
A báli menet miatt 19 órától le lesz zárva a Jókai utca Vaszary Galéria előtti szakasza, július 24-én, vasárnap pedig az Anna-bál szépe és udvarhölgyeinek bemutatása miatt az említett utcákban 10.45-től elterelésekre kell számítani.
A bálhoz idén is több lovas program kapcsolódik.
Július 23-án, szombaton 18.30-19.10 között, a tavalyi Anna-bál szépe kocsikázása az alábbi útvonalon történik: Gyógy tér – Blaha – Jókai – Ady Endre utca – Szent István tér – Kossuth tér – Fürdő – Köztársaság – Ady – Jókai – Honvéd utca. A mezőhegyesi fogatot a Nemzeti Lovas Díszegység huszárjai kísérik.
Július 23-án, szombaton 18.30-20.00 óra között kijelölt útvonalon fizető vendégek részére rendeznek sétakocsikázást. A 30 perces turnusok az alábbi útvonalon haladnak: Kisfaludy Színpad – Zákonyi Ferenc utca – Széchenyi út – körforgalom – 71-es főút – Zákonyi utca – Kisfaludy Színpad.
A négy hintó 18.30, 19.00, 19.30 és 20.00 órakor indul.
Július 24-én, vasárnap a 197. Anna-bál szépe és udvarhölgyei kocsikáznak 11.00 – 12.30 között az alábbi útvonalon: Móló bejárata – Kisfaludy – Blaha – Jókai – Ady Endre utca– Szent István tér – Kossuth tér – Fürdő utca – Kemping – Széchenyi utca – Halászkert étterem.
A fogatokat a Nemzeti Lovas Díszegység huszárjai kísérik.







füles
2025.11.28.
Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…
Bővebben
antinikotinista
2025.11.07.
Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…
Bővebben
Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben