Oldal kiválasztása

Jókai-bableves főzőverseny a Koloska-völgyben

Szerző: | 2025-03-24.

Már lehet jelentkezni a Jókai Napok elmaradhatatlan gasztronómiai eseményére. A helyszín ezúttal is a hangulatos Koloska-völgy. A városhoz több szállal kötődő Jókai Mórnak állít emléket immár több, mint húsz éve a kulturális rendezvény sorozat, amelynek az egyik legnépszerűbb programja a főzőverseny.

A város ebben az évben Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóját ünnepli, ennek jegyében telik majd a XXXIV. Jókai Napok. A hagyományos program részeként immár 22. alkalommal rendezik meg a nagy közönségsikernek örvendő Jókai-bableves főzőversenyt, melyre 3 fős csapatok nevezhetnek. A hangulatos völgyben rendszerint mintegy hatvan csapat főz, várhatóan ezúttal is legalább ennyiféle Jókai-bablevest lehet majd kóstolni a rendezvényen.

Egyedülálló kulissza, közösségi, baráti főzés, színpadi programok, túrák, és ebben az évben meglepetés vendégek várják az érdeklődőket.
A főzőverseny iránt minden évben nagy az érdeklődés, ezért érdemes minél hamarabb jelentkezni, hiszen véges a főzés befogadóképessége.

A főzőversenyt május 3-án, szombaton, 10 órától tartják a Koloska-völgyben. A völgy természetvédelmi terület, ezért a szervezők kérik lehetőség szerint a műanyagok mellőzését, sőt a zsűrizésnél és a kínálásnál is szempont lesz a környezetvédelem.

Ezúttal is nemcsak a bablevesek versenyeznek, hanem a legötletesebb elnevezésű csapat is díjat kap.

A Jókai-bableves főzőversenyre kizárólag a jelentkezési lap kitöltésével, leadásával, illetve a nevezési díj befizetésével lehet nevezni április 21-ig.
További információk és a jelentkezési lap itt tölthető le.

Csapatonként egy autóval lehet majd behajtani a Koloska-völgybe, ott is csak a kijelölt parkolóba. A főzőverseny nevezési díja 24 ezer forint csapatonként, kizárólag a jelentkezési lap kitöltésével, leadásával, illetve a nevezési díj befizetésével lehet részt venni a főzésen. Ebben az évben ötezer forintos nevezési díj is elérhető, ehhez azonban nem jár a bográcsozáshoz szükséges nyersanyagcsomag.

A főzőversennyel kapcsolatban bővebb felvilágosítást a 87/788-456 vagy a 06/20-536-9978-as telefonszámon illetve az aracsinephaz@furedkult.hu címen kapható.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szilveszteri Retroparty

2025-12-30. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Fellépnek a Petőfi Színház művészei.

Ezt benéztem!

2025-12-27. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musimbe Dávid Dennis önálló estje.

Hírek, Agora

Hírek

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

2025.12.16.

Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart