Megteremtették a szabadságot!

– 1968-tól, tapasztalható egy politikai reform, enyhülés, amihez – a csehszlovákiai események miatt paradox módon – egy hosszabb kultúrpolitikai olvadás is társul. A boglári kápolnatárlat ebbe a nagyobb összefüggésrendszerbe illeszkedik. Galántai György, aki 1968-ban kapta meg a kápolnát, azért cserébe, hogy karbantartja, gondozza, ezt a művészeti szabadságot igyekezett kihasználni és formába önteni. Ez egy nagyon fontos és bátor lépés volt; tulajdonképpen a boglári művészeti események révén intézményesül a képzőművészet területén a szabadság. Galántai éveken keresztül ügyesen, taktikusan küzd azért, hogy a szabadság terei megmaradjanak, hogy ne kelljen beengedni a hatóságokat, ne kelljen végigjárni a hivatalos útvonalakat. Ez egy ideig jól működik, persze szinte végig jelen van a betiltás veszélye. 1971-ben az MSZMP központi bizottságával volt egyeztetés, hogy menthető legyen a kápolnaműterem. 1973-ban már nemzetközi résztvevőkkel működik Boglár, sokfelé megy a híre, és ez elviselhetetlen volt a hatalomnak. Érdekes módon főleg a helyi hatóságok és a megyei tanács kardoskodott a betiltás mellett. Ekkorra a politikai környezet is megváltozik, moszkvai hatásra erős irányváltás történik, a légkör átalakul, a kiállító művészek közül többen emigrálnak.

– Összesen négy nyár alatt működött Galántai György balatonboglári kápolnaműterme, mégis a 20. századi magyar művészettörténet egyik kulcsjelentőségű helyszínének tartják. Miért ilyen fontosak az ötven évvel ezelőtt történtek?

– A magyar underground művészet színe-java mutatkozott itt meg, azok, akik, magukról is mint tűrtek és tiltottak gondolkodtak. Két, markáns, fiatal művészeti csoport volt jelen, az amatőrökből álló Szürenon, illetve a túlnyomórészt főiskolát végzettek alkotta Iparterv csoport. A Szürenonból Csáji Attila felismerte annak a jelentőségét, hogy ők együtt képviselik a magyar avantgárd művészetet, és ennek tér kell: 1970-ben ők alakítják ki a programot. Aztán később, 1972-73-ra épp Bogláron derül ki, hogy nincs harmónia a két csoport között, komoly ellentétek alakulnak ki. Ekkortól Boglár is megváltozik, de Galántai továbbra is mindenkit meghív, aki számít az akkori underground közegben.
Ráadásul az elmúlt tíz évben jelentős nemzetközi múzeumok, galériák, gyűjtők érdeklődése irányult a magyar 60-70-es évekre, a korszakra és a neoavantgárd alkotókra. Hajas Tibor, Maurer Dóra, Bak Imre munkáit komoly nemzetközi érdeklődés övezi, ez jelentős dimenzióváltás, aminek révén természetesen a boglári események is más hangsúlyt kaptak, főleg azért, mert Boglár katalizátor szerepet töltött be a magyar avantgárd és underground művészet intézményesülésében.

• Képgaléria a megnyitóról

– A kiállítók mellett megjelentek a társművészetek is, akkoriban az ilyen akciók újszerűnek számítottak.

– Igen, ez mindenképpen hozzájárul a kápolnaműterem elismertségéhez és fontosságához. 1970-71-ben még írók, költők, zenészek lépnek fel itt, akik hivatalos helyeken is elfogadottak: Csengery Adrienn, Faragó Laura, Weöres Sándor és Károlyi Amy, de aztán 72-től ez átalakul, jönnek az alternatív színházak, Halász Péter társulata, a Kovács István Stúdió, Hajas Tibor, Ladik Katalin performanszok, akciók, események. A képzőművészeti és színházi performansz itt csaknem teljesen összenő. Balatonboglár megteremtette a szabadságot, és itt lehetett látni, mennyire inspirálóan hatnak egymásra a különböző közösségek: a kápolnaműterem egy hihetetlenül kreatív szabadság-térré vált. Egy rövid ideig úgy nézett ki, mintha reális lehetőség lenne arra, hogy Magyarországon is így működjön a világ, de hát ez csak néhány nyáron át tarthatott, csak a Balatonnál, besúgókkal, megfigyelőkkel és egyre több zaklatással karöltve.

– A tárlaton nemcsak alkotások láthatók, hanem sok, az alkotást dokumentáló anyag is. Miért fontos ezek bemutatása?

– Az első két évben a műtárgy volt a fontos, utána inkább az akciók, a konceptuális művek, a színházi előadások, happeningek kaptak nagyobb hangsúlyt. Meglepő, hogy mindez megtörténhetett egyáltalán. A magyar művészettörténet jól dokumentált, intézményes kísérlete volt ez, Kelet-Európában is kevés ilyen jól dokumentálható anyag van. A tárlat Galántai György Artpool gyűjteményéből szemezget, ami egyébként ma már a Szépművészeti Múzeum része.

Mélyi József

– Veretes a kiállító művészek névsora. Milyen művek láthatók a kiállításon?

– Ikonikus művek láthatók majd a tárlaton, például a Szentjóby Tamás és Pauer Gyula szervezte úgynevezett Direkt hét alkotásai. Ezek elsősorban akciók voltak, ennek dokumentációját is kiállítjuk. Lesznek grafikák, festmények, fotók, több mű elkészülését Boglár és környezete, maga a kápolna vagy a táj inspirálta. A megnyitó előtt Jovánovics György megismétli Fal című akcióját, ötven évvel később – ezúttal Füreden – ismét kibontja a galéria falát, majd visszavakolja. A tárlatot Can Togay nyitja meg, aki Halász Péter színházának tagjaként, 17 évesen a legfiatalabb résztvevője volt a boglári eseményeknek. A Kis Varsó művészpáros pedig azt mutatja meg, ma mit lehet kezdeni az ötven évvel ezelőtti jelekkel, motívumokkal, műalkotásokkal, amelyek Balatonboglárhoz köthetők. Innen a kiállítás címe: Boglár itt és most, ami egyben arra a kérdésre is utal, hogy vajon a fél évszázaddal ezelőtt készült művek megelevenedhetnek-e a jelen számára.

[bs-white-space]

Íme, a kiállító művészek listája: Bak Imre, Balázsovics Mihály, Baranyay András, Breznyik Péter, Kovács Endre, Erdély Miklós, Fazekas Pál, Ficzek Ferenc, Galántai György, Halász Károly, Haraszty István, Haris László, Hencze Tamás, Kismányoky Károly, Kováts Albert, Lakner László, Lantos Ferenc, Molnár V. József, Papp Oszkár, Parrag Emil, Pauer Gyula, Pinczehelyi Sándor, Szeift Béla, Szentjóby Tamás, Szíjártó Kálmán, Szombathy Bálint, Tóth Gábor, Maurer Dóra, Jochen Gerz, Attalai Gábor, Tót Endre, Major János, Richard Kriesche, Roger Willemsen, Andrzej Lachowicz, Natalia Lach-Lachowicz, Klaus Groh, Jirí Valoch, Gáyor Tibor, Gulyás Gyula, Nádor Katalin. Közreműködik: Kis Varsó (Gálik András és Havas Bálint)

A tárlat augusztus 24-ig látogatható a Vaszary Galériában.