Idén az alkotók nyolc kategóriában – játékfilm, tévéfilm, kisjátékfilm, egész estés animáció, rövid animáció, dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, és tévésorozat – neveztek a legrangosabb magyar filmes mustrára. Ezúttal két új kategóriában – legjobb producer és legjobb animáció – is osztanak majd díjakat. A fesztiválon természetesen minden jelölt film látható lesz.
A Magyar Mozgókép Díj (2014-2020 között Magyar Filmdíj) Magyarország 2014-ben alapított legrangosabb, évente odaítélt filmművészeti díja, melyet műfaji és alkotói kategóriákban a megelőző év legjobbnak tartott filmjeinek és készítőiknek ítélnek oda.
A legjobb rendező díj öt nevezettje Koltai Lajos a Semmelweis, Tóth Barnabás a Mesterjátszma, Hevér Dániel a Valami madarak, Pacskovszky József a Majdnem menyasszony és Madarász Isti a Tündérkert – Kísértések kora című alkotása.
A legjobb elsőfilmesnek járó díj sorsa Szeleczki Rozália (Cicaverzum), Moldovai Katalin (Elfogy a levegő), Breier Ádám (Lefkovicsék gyászolnak), Boross Martin (Nyersanyag) és Hevér Dániel (Valami madarak) között dől majd el.
A legjobb női főszereplő kategóriában Nagy Katicát a Semmelweis, Kizlinger Lillát a Valami madarak, Törőcsik Franciskát a Cicaverzum, Kelemen Hannát a Majdnem menyasszony és Horváth Lilit a Hadik című filmben nyújtott alakításáért jelölték.
A legjobb férfi főszereplő kategóriában Vecsei H. Miklós (Semmelweis), Szacsvay László (Valami madarak), Bezerédi Zoltán (Lefkovicsék gyászolnak), Trill Zsolt (Hadik) és Katona Péter Dániel (Tündérkert – Kísértések kora) közül kerül majd ki a győztes.
Ebben az évben is öt fős szakmai zsűri díjazza a versenyben lévő filmeket és alkotóikat a Magyar Mozgókép Díjakkal. A zsűri elnöke Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, érdemes művész. A zsűri további tagjai Udvaros Dorottya, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Dombrovszky Linda rendező, Kárász Róbert, a Duna Médiaszolgáltató tartalomfejlesztésért felelős igazgatója és Lukácsy György, dramaturg, forgatókönyvíró.
A díjazottak teljes listája itt.
A MOZ.GO, (június 12-15.) a magyar film ünnepe, a legújabb magyar alkotások premierjével, sztárokkal várja a nézőket a mozikban és szabadtéri vetítéseken Balatonfüreden, Veszprémben és Balatonalmádiban.
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben
MÁV
2024.09.25.
A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…
Bővebben
soha többet vonat!!!
2024.09.25.
Több éve vonatoztam utoljára és hétfőn egy világ dőlt össze bennem! a 13,05-ös tapolcai vonat 32 perces késéssel indult Füredről,és…
Bővebben