Elindult a párizsi olimpiára, egészen pontosan Marseille-be, a vitorlás versenyek helyszínére a magyar vitorlázó válogatott két tagja, Érdi Mária és Vadnai Jonatán. A Magyar Vitorlás Szövetség balatonfüredi központjában a szövetség vezetői, számos klub képviseletében utánpótlás versenyzők jelenlétében egy rendhagyó eseményen köszöntötték a városhoz erősen kötődő, két fiatal olimpikont, akik mindketten óriási ambíciókkal készülnek a versenyre.
Július 20-án vehetik át a hajóikat a helyszínen és augusztus 1-én kezdik meg a tényleges versenyzést Marseille-ben. A medal race-ek, azaz a döntők a tervek szerint augusztus 6-án lesznek.
Berecz Zsombor, aki Tokióban ezüstérmet szerzett és ezzel a magyar vitorlássport eddigi legnagyobb sikerét érte el, ezúttal a válogatott szövetségi kapitányaként készül az olimpiára. A két sportolónak azt üzente, “egyszemélyes hajóban vitorláznak, de lélekben sokan ott lesznek velük a futamok közben.”
Érdi Mária, 2023 világbajnoka és az idei év Európa-bajnoka, aki online jelentkezett be az eseményre, elmondta, hogy Tokióból csalódottan jött haza, mert úgy érezte, hogy nem hozta ki magából a maximumot, de tanult belőle és most jobban felkészült.
– Óriási esélyekkel indul neki az olimpiának a magyar vitorlázó válogatott! Kicsi a magyar csapat, de a miénk az egyik legösszetartóbb társaság és ez erőt ad mindannyiunknak.
Vadnai Jonatán, a 2024-es Eb ezüstérmese arról beszélt, hogy ez lesz az első olimpiája. – Ez a sportágunk csúcsa. Hihetetlen lehetőség, hogy ott lehetek és az egész nemzetet képviselhetem. Egy-egy induló van minden országból, így az olimpia kicsit a nemzetek harca is. Szerencsére sok időt töltöttünk Marseille-ben és edzettünk annyit, hogy fel tudjuk venni a versenyt a tengeri nagyhatalmak vitorlázóival – mondta.
Az esemény végén az utánpótláskorú versenyzők egy nemzeti lobogóra írt személyes üzeneteikkel bocsátották útjára a magyar csapatot. A különleges zászlót a válogatott bázisán kifüggesztik, hogy ezzel is erőt adjanak a versenyzéshez.

Fotók: Magyar Vitorlás Szövetség – Kerekes Zsombor







Balatonfured.hu
2026.01.29.
Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.
Bővebben
László Almási
2026.01.28.
Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?
Bővebben
M.E.
2026.01.27.
A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…
Bővebben