A két civil szervezet sorozatot indít, amelyben megidézik az arácsi temetőkben nyugvó nevezetes, a település fejlődését, kultúráját előmozdító, hírnevét öregbítő egykori hírességeket.
A rendezvénysorozat első előadása, az 1987-ben, Balatonfüreden elhunyt, Káldy Ferencről szólt.
– Káldy Ferenc életútjának átfogó bemutatása régi adósságunk, ráadásul lánya, Mária itt él Balatonfüreden, elismert néprajzos. A teljes hagyaték nála van, dokumentumok, tervek, fényképek, így általa egy valóban kuriózumnak számító előadás részesei lehetünk. De az arácsi temetőben nyugszik például Passuth László vagy Némethy Ernő, a balatoni vitorlázás kiemelkedő alakja, és még sorolhatnám a neveket. Van tehát létjogosultsága a sorozatnak – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Takács Miklós, a helytörténeti egyesület elnöke.
Káldy Ferenc (1905 – 1987) építészmérnök, építési vállalkozó volt. A balatoni térség egyik jelentős építésze, nevéhez közel ötszáz épület tervezése fűződik, ebből Balatonfüredhez százötven kötődik, köztük például a hajógyár nagy fesztávolságú csarnoka.
A szakmája mellett a vitorlássport kiemelkedő alakja és rekordere, aki éppen a sport szeretete miatt vállalkozott, egyebek mellett, az 1933-ban alapított Hungária Yacht Club épületének megtervezésére. A HYC szervezetében vezetőségi tag volt és ő maga is sokat tett azért, hogy a klubház az eredeti tervekkel ellentétben ne Siófokon, hanem Füreden épüljön fel. A bencés rendtől megszerzett nehezen megközelíthető, iszapos terület rendezéséhez és feltöltéséhez azonban nem volt anyagi erőforrása a szervezetnek, így Káldy Ferencre hárult a feladat megoldása, az ő áldozatkészségének köszönhető, hogy megépült végül az épület.
A Balaton déli partján is számos épületet tervezett és épített, a legjelentősebb a boglári római katolikus templom felépítésében való részvétele. Helyi kötődésű építészként fontos szerepet játszott az építőmesterek regionális érdekvédelmének kialakításában.
1949 tavaszán letartóztatták, 1953-ig a kistarcsai internálótáborban, majd három évig a recski kényszermunkatáborban raboskodott, vállalkozását államosították. Dolgozott segédmunkásként, majd kőműves kisiparosként iparengedélyt váltott. 1964-ben építette meg házát Balatonfüreden a Mikes Kelemen utcában, amely haláláig otthona volt. 1975-ben nyugdíjba vonult, már nem vállalt kivitelezést, de tervezéssel élete végéig foglalkozott.
Fotó: Káldy Ferenc és dr. Berzsenyi Zoltán 1943-ban
A rendezvényről a Füred Tv készített tudósítást:







pénz beszél, kutya ugat
2025.12.23.
Kicsit ehhez a hozzászóláshoz csatlakozva: pokoli állapotok uralkodnak a "Tesco" parkolóban napok óta. Bemenni még lehet, de kijönni??? Nem lehetne…
Bővebben
Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben