A nárcisz projekt (Daffodil Project) keretében 1,5 millió nárciszt ültetnek el világszerte a holokauszt áldozatai emlékére. A nárciszok alakja és színe a holokauszt során kötelezően viselt zsidó csillagra emlékeztet, a szervezők ezért választották ezt a virágot, amelynek földbe ültetett hagymái évről évre visszatérve a reményt, az újjáéledést és a szépséget jelképezik.
– A mozgalom vezetője korábban járt itt a Zsidó Kiválóságok Házában, megnézte a kiállításunkat is, akkor vetette fel, hogy csatlakozzunk a kezdeményezéshez. Örömmel tesszük ezt, hiszen eltökélt szándékunk, hogy amennyire lehet, árnyaljuk a zsidóság szomorú történetét. Abban bízunk, hogy a fiatalok, akik elültetik ezeket a nárcisz hagymákat, majd talán érzékenyebbek lesznek az antiszemitizmussal szemben – válaszolta kérdésünkre Olti Ferenc, a Zsidó Kiválóságok Háza vezetője, aki hozzátette: a 600 ezer magyarországi zsidó áldozat harmada gyermek volt, közülük egyetlen egy sem tért vissza a haláltáborokból, mert a 16 éven aluliakat azonnal a gázkamrákba vitték. Balatonfüredről húsz gyereket deportáltak.
A helyi iskolákból érkező diákok és pedagógusok együtt ültették el a holland termesztőktől érkező nárcisz hagymákat, amelyek gyönyörű, hatágú, sárga virágot hoznak majd tavasszal és mivel évelők, több évig virágoznak majd. Az ágyás mellé egy emlékeztető táblát is elhelyeztek.
Az akcióhoz csatlakozva az Eötvös Általános Iskola, a Lóczy Gimnázium, a Szent Benedek Középiskola és a Katti Zoób Divatmúzeum udvarán is ültetnek majd nárcisz hagymákat.
Az eseményen résztvevők néhány nárcisz hagymát kaptak ajándékba, hogy otthonukban is elültethessék az emlékezés virágait.
Képgaléria
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben