Már zajlanak az előkészületi munkálatok annak érdekében, hogy az egyedi, tavaly nagy sikert arató jégpálya újra üzemelhessen.
A látogatók ezúttal is a Zákonyi utcai jégpályától egy jégfolyosón keresztül egészen a Tagore sétányon álló Széchenyi szoborig korcsolyázhatnak el, megépül a Vitorlás téri pálya is. Újdonság, hogy itt a Vitorlás téren a kisgyerekeknek (három éves korig) egy 110 négyzetméteres, ingyenesen használható, külön jégpályát alakítanak ki, amely különböző sport rendezvényeknek és programoknak is helyet adhat majd.
Tanulva a tavalyi év tapasztalatiból több újítás is lesz a füredi jégpályán.
A zökkenőmentes bejutás érdekében idén lehetőség lesz online jegyvásárlásra, a helyszínen lévő kettő pénztár illetve a Tourinform iroda pedig gyorsabb jegykiadást ígér. A három nyilvános illemhely mellett a Tagore sétányon, egy korcsolyával megközelíthető, a jégfolyosóhoz kapcsolódó új illemhelyet telepítenek. Szintén újdonság, hogy a Zákonyi utcában egy nagy méretű, fedett sátort állítanak fel, itt lehet átöltözni illetve itt is helyet kap egy értékmegőrző. A vízparti sétányhoz való könnyebb lejutást ezúttal két átjáró híd biztosítja majd, egy a Vitorlás téren, egy pedig a Zákonyi utcánál. Ezer darab új bérelhető korcsolyát lehet majd igénybe venni, így erre sem kell majd várni, de a korcsolyaélezés is elérhető lesz.
– Igyekeztünk minden működéssel kapcsolatos fontosabb észrevételre reagálni. Hamarabb nyitunk és javítottunk a szolgáltatásokon. Még több fény lesz, egész nap szól majd a zene, a vendéglátóhelyek a pályáról is elérhetők lesznek, igazi karácsonyi hangulatot, egyedi élményt szeretnénk teremteni. A családoknak külön kedvezünk, az új bébipályán szülői felügyelet mellett biztonságban csúszkálhatnak majd a kisebb gyerekek. A plusz egy új jégfelújító gépnek köszönhetően a jég minősége is jobb lesz és persze több programot is szervezünk ide. Csatlakozunk a népszerű Jégpályák Éjszakájához és természetesen a jeges szilveszter sem marad el – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Holczer András alpolgármester, aki elmondta: karácsonyi vásárt is terveznek, az önkormányzat továbbra is várja a leendő árusok jelentkezését.
A különleges jégpálya minden nap nyitva tart, a jég folyamatos karbantartása miatt a december 6-tól a szokásos szakaszokban lehet majd korcsolyázni.
Hétfőtől-péntekig 9-11.30, 13-15.30, 17-20 óra között, szombaton 10-12.30, 14-16.30, 18-21 óra között, míg vasárnap 9-11.30, 13-15.30, 17-20 óra között.
A felnőtt belépő 2200 forintba kerül, a diákok és nyugdíjasok 1500, míg a 3-6 éves gyerekek ezer forintért használhatják a pályát. A füredi lakosok ebben az évben is kedvezményesen korcsolyázhatnak a pályán. (A hétvégéken illetve a téli szünetben a felnőtt belépő 2600-, a diák/nyugdíjas 1800-, a 3-6 éves gyerek pedig 1200 forintba kerül).
A fapalánkokkal védett jégfolyosóról több helyen lehet majd lecsatlakozni. A megfelelő biztonság érdekében ezúttal is elérhető lesz az egészségügyi szolgálat.
A szervezők azt javasolják, hogy a gépkocsival érkezők a Kongresszusi Központ alatti mélygarázsban tegyék le az autóikat, akik pedig ingyen szeretnének parkolni, azok a Kisfaludy strand parkolóját használhatják. A tavalyi évhez hasonlóan a területen november 22-től megváltozik a forgalmirend, erről részletek itt.
Képgaléria
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben