Oldal kiválasztása

Új hangversenyzongorája van a városnak

Szerző: | 2024-12-18.

Megérkezett a város új hangversenyzongorája, a vállalkozók támogatásából illetve önkormányzati finanszírozásból, 54,5 millió forintért megvásárolt Bösendorfer. Az új hangszer a Balatonfüred Kongresszusi Központba kerül, ahol január 10-én ünnepélyes átadót tartanak, Érdi Tamás zongoraművész ad majd koncertet.

A Bécsújhelyen, a közel 200 éves múltra visszatekintő, híres Bösendorfer-manufaktúrában gyártott hangszert a zongorák Rolls-Royce-ának tartják. A Bösendorferek kitűnő koncert zongorák, mert nem csak nemesen csengő basszushangjaikról, de strapabírásukról is ismertek, olyannyira, hogy a leírások szerint még maga Liszt Ferenc sem tudta tönkretenni őket, pedig híres volt a hangszereket nem kímélő, vad és szenvedélyes zongorajátékáról.

A Balatonfüredre kerülő Bösendorfer Vienna Concert 280-as koncertzongora hét éven át készült, kizárólag kézi munkával. A hangszer alapja a vörösfenyő, amelyet a négy évszak, a nap, a szél és a széles hőmérsékleti különbségek edzik és teszik végül alkalmassá a rezonálásra. Az új hangszert a gyártó szállította Balatonfüredre.

Régi vágya volt a városnak, hogy legyen egy nemzetközi szintű versenyzongorája, amelyen bármelyik művész szívesen zenél. Egy ilyen hangszer mindig hosszú távú befektetés, hiszen akár száz év múlva is lehet rajta játszani.

Az új Bösendorfer avató ünnepsége január 10-én, pénteken lesz. A Balatonfüred Kongresszusi Központban koncertet ad Érdi Tamás zongoraművész. Az esten bárki adhat még támogatást a hangszerhez.

Képgaléria

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Üresre töltve

2026-02-13. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Tari Annamária előadása.

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Hírek, Agora

Hírek

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart