A hazai irodalom és bölcselet egyik legnagyobb huszadik századi alakjára, a máig ellentmondásosan megítélt kultikus íróra, Hamvas Bélára emlékeztek meg Balatonfüreden.
A szellemóriás hagyatékát ápoló, immár 25 éves Hamvas Béla Asztaltársaság kétnapos rendezvényén bemutatták a szerző eddig elveszettnek hitt nagy esszéjét tartalmazó könyvet. A SETH című mű a Hamvassal szoros szellemi és tanítványi kapcsolatban álló Molnár Sándor festőművész hagyatékából került elő egy évvel ezelőtt.
Hamvas Béla életműve kapcsán az utóbbi évek szövegkutatásainak egyik legfontosabb, legjelentősebb eredménye, hogy most az olvasók elé került az eddig ismeretlen szöveg. Az 1946-ban megírt munkájában Hamvas először rögzíti és bontja ki későbbi gondolkodásának azt a három (ontológiai, ismeretelméleti és gyakorlati) sarokpontját, amely utat nyitott számára az archaikus szellemi hagyomány és a kereszténység egységének megfogalmazásához.
– Újra kiadjuk Hamvas Béla átfogó, 21 kötetből álló, jelen ismereteink szerint teljes életművét. Ennek része a most kiadott Scientia Sacra kötet illetve az elveszettnek hitt esszé megjelenése is, amely kultúrtörténeti újdonságnak számít. A sorozat nem kronológikus rendben jeleníti meg Hamvas műveit, hanem a jobb megértés érdekében műfaji blokkokban jelentetjük meg azokat. Az új kiadás csak autentikus szövegeket tartalmaz, az előző életmű sorozattal ellentétben nem lesznek benne szerkesztői belenyúlások, utólagos értelmezések, ragaszkodtunk a Hamvas által javított kéziratokhoz – fogalmazott a két kötet bemutatóján Palkovics Tibor szerkesztő, a Hamvas Béla-hagyaték gondozója, akivel Stamler Ábel vallástudós beszélgetett a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban.
Szintén újdonságként a két napos rendezvényen előadták Keresztury-Albert Zsolt zeneszerző Hamvas az Öt géniusz című esszéje inspirálta balladisztikus kamaraművét.
A Penta Essentia – zene az öt géniusz földjéről című, több mint hetven perces kortárs zenemű ősbemutatója nagy sikert aratott. A kortárs darabban a kamarazenekar megszólaltatta zeneművet népdalénekek és prózai szövegek kísérték. A narrátor két szerelemes ifjú balladáján keresztül vezette végig a hallgatót a Kárpát-medence öt nagy tájegységén.
A Hamvas Napok idén is a hagyományos ráolvasással kezdődtek a Tagore sétányon álló Hamvas-hársra olvasták rá az író Fák című esszéjének egy részletét és a résztvevők most is elzarándokoltak a hangulatos Koloska-völgybe, ahhoz az ikonikus hársfához, amely Hamvas esszéjét ihlette.
A rendezvény keretében átadták a Sziveri János-díjat, amelyet a tragikusan fiatalon elhunyt vajdasági költő emlékére alapítottak. A díjat ebben az évben Veszprémi Szilveszter költő, blogger, közösségszervező kapta meg, aki nem tudott jelen lenni az eseményen.
Veszprémi Szilveszter első kötete 2022-ben jelent meg Helyek, ahol rám öröm vár címmel. A szegedi Grand Café irodalmi programszervezője, a magyarországi roma mesék kutatója. Közösségszervezőként fontos társadalmi kérdések köré szervez programokat.
A Sziveri János Társaság indoklása szerint verseiben önreflexív iróniával szembesíti az olvasót generációja kihívásaival. Jellemző rá a bátor témaválasztás, a szerteágazó érdeklődés és az otthonosság keresése. Költészetében rétegzetten, finoman nyúl a cigány mese- és irodalmi hagyományhoz, a családi mesekincstárhoz, a családi mítoszokhoz. Költészete azoknak ad hangot, akik a társadalom peremén élnek, akiknek a hangját nem hallani, akikre érdemes odafigyelni, mert problémájuk az egész társadalom szerkezetére világít rá – ismertette a döntés hátterét Fenyvesi Ottó költő, a Sziveri Társaság elnöke.
Az eseményen jelen volt a költő özvegye Utasi Erzsébet és Balázs Attila író, Bakos Árpád zenész pedig két megzenésített Sziveri verset adott elő.
Képgaléria
"alvóbabák" az utakon
2025.03.18.
A gyorshajtókat büntetik és joggal, de mikor büntetik már a másik oldalt? akik tiszta útviszonyok mellett is csak 65-75 km-el…
Bővebben
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben