Oldal kiválasztása

A Balaton legnagyobb kerékpáros túrája

Szerző: | 2025-04-23.

Tizedik alkalommal rendezik meg a Balaton régió legnagyobb hegyikerékpáros eseményét Balatonfüreden. A Balaton Mountainbike Túra évről évre egyre népszerűbb, idén közel 500 induló várható.

A május 10-én rendezendő szezonnyitó esemény a Négy Évszak Bringa Túra Sorozat második állomása, valamint az Olimpiai Ötpróba egyik állomása. A túra nyomvonala 80 százalékban terepen halad, a kerékpárosok a városi illetve a közúti közlekedést egyáltalán nem zavarják majd.

A versenyközpont az Annagora Aquapark parkolójában lesz. A rajt 10 órakor indul, majd Balatonszőlős, Mencshely, Szentantalfa , Dörgicse, Vászoly, Pécsely, Balatonszőlős érintése után ér vissza a mezőny a balatonfüredi célba. A túrázók végig kijelölt útvonalon haladnak a rendezők biztosítása mellett, három helyszínen pedig (Barnag, Balatonhenye, és Vászoly) frissítő állomás is várja a résztvevőket.
A táv 62 kilométer, de 1250 méter szintkülönbséggel, izgalmas erdei utakon, ami próbára teszi az indulók állóképességét.

– A résztvevők a Balaton-felvidék legszebb tájain, izgalmas terepeken tekernek. Ez nem verseny, hanem egy igazi kaland, tele élményekkel. Ez egy sportturisztikai, szabadidősport rendezvény, amely során be lehet mutatni a térség kevésbé ismert rejtett természeti kincseit is. Balatonfürednek pedig kiváló adottságai vannak a kerékpáros turisták minőségi kiszolgálására – mondta a balatonfured.hu-nak Harangvölgyi András, a túra szervezője. 

 Az eseményről részletes leírás itt.

Sajto 2025 1080x1080 Jo

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Huray-estek

2026-02-06. 17.00 Huray villák

Előadás.

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

Ezúttal is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart