Oldal kiválasztása

Az Év Balatoni Háza – Két füredi épületet is díjaztak

Szerző: | 2025-05-01.

Az Év Balatoni Háza 2024 építészeti díjpályázaton a keszthelyi Kiskastély Római Katolikus Óvoda kapta a fődíjat. A kiemelkedő, példaértékű, a balatoni tájhoz illő épületeket díjazó pályázaton két balatonfüredi épület, az Esterházy-kastély Nyaralástörténeti Látogatóközpont és a Hotel Petit Bois az egykori Rodostó-villa is elismerést kapott.

A Nők a Balatonért Egyesület a Balatoni Szövetséggel együttműködve az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával hetedik alkalommal hirdette meg az Év Balatoni Háza építészeti díjpályázatot, amelynek célja, a minőségi építészet népszerűsítése, megismertetése a tágabb közönséggel, figyelemfelhívás a Balaton környezetében épített példaértékű új, illetve felújított épületekre.

A bíráló bizottság a beérkezett pályázatokat előzsűrizte, majd ezúttal a kiválasztott tizenegy épület közül díjazta a legjobbakat. Végül négy pályázónak ítélték oda a 2-2 millió forinttal járó díjakat.

A zsűri mint minden évben most is több kritérium alapján értékelt, fontos szempont volt, hogy az adott épület érzékenyen viszonyuljon a környezetéhez.

– A szakmai fórumokon arra keressük a választ, hogy létezik-e önálló balatoni karakter és megőrizhető-e az életformánk komfortigényének változásával egy alapvetően természetközeli építészeti kultúra? Azt látjuk, hogy megváltoztak a társadalmi és a gazdasági igények, ezek kihatnak az építkezésekre is. Itt a Balaton régióban a legnagyobb a különbség és az ellentmondás az elvárt, különös odafigyelés, érzékenység és a helyben megjelenő társadalmi-gazdasági igények között. Az Év Balatoni Háza pályázat felkutatja a helyi igényekre épülő jó építészeti válaszokat, és egyben megmutatja milyen a kortárs, minőségi építészet- emelte ki a Keszthelyen tartott díjátadón Deák Krisztina, műemlékvédelemért és kulturális örökség védelméért felelős helyettes államtitkára.

Az Év Balatoni Háza 2024. építészeti pályázat fődíját a Római Katolikus Óvoda „Kiskastély” – Keszthely (Tervező: Kisberzsenyi-Nagy György) kapta. Az épület a Magyar Építőművészek Szövetségének illetve a Magyar Építész Kamarának a különdíját is megkapta.

A balatonfüredi Esterházy-kastély Nyaralástörténeti Látogatóközpont (tervező: Herczeg László és Vörös Tamás) a Magyar Építészek Veszprém Vármegyei Kamarájának különdíját érdemelte ki.
A lakóház kategóriában elismerést kapott egy zánkai és egy révfülöpi ház, illetve a Szűcs ház Vonyarcvashegyen.

A bírálóbizottság elnökének különdíját a balatonfüredi Hotel Petit Bois (tervezők: Gyöngyössy György, Csere Bernadett, Horvát István és Radnóczy Eszter) érdemelte ki. A Balatoni Szövetség a köveskáli Hatablak Kortárs Galéria és Vendégházat díjazta, a Somogyi Építészek Kamarája pedig a somogytúri Somogyi majort.

R2

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Üresre töltve

2026-02-13. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Tari Annamária előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart