A Vitorlabontó ünnepség hagyományaihoz hűen idén is több klasszikus, történelmi hajó sorakozott fel a móló előtt, majd a hazai vitorlássport legidősebb, máig vitorlázott legendás hajójáról, az elegáns cirkálóról, a Kishamisról koszorúzták meg a Balatont.
A délben elrajtolt versenyre a szervezők tájékoztatása szerint 249 hajó összesen mintegy ezerfős legénységgel nevezett, hogy teljesítse a Balatonfüred-Alsóörs-Tihany-Balatonfüred távot.
A mólón mondott köszöntőjében Gellér László Alajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke elmondta, 2025 új szakaszt jelent a kishajós vitorlázásban, a Magyar Vitorlás Szövetség konzorciumi vezetése mellett megvalósuló Dél-Balatoni Vízi Kör fejlesztésével hat településen biztosítják a kishajós vízre szállás lehetőségét. Hozzátette: az északi-partra is megvannak a tervek hasonló kishajós beruházásra.
– 150 tagszervezetben 4300 igazolt sportolóval rendelkezünk, minden hétvégén 4-5 versenyt rendezünk, de további cél az aktív tagság bővítése, olyan versenyrendszer üzemeltetése, amelyben mindenki meg tudja találni a számítását – fogalmazott.
Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára azt mondta: a térség és Balatonfüred nemcsak a vitorlássport vagy a szörf szerelmeseivel, hanem más sportágakkal, sportlétesítményekkel, edzőtábor lehetőségekkel, versenyhelyszínekkel olimpiai helyszínnek is alkalmas lenne.
Bóka István, Balatonfüred polgármestere kiemelte: a vitorlázás sok olimpikont adott Magyarországnak és a Balatonnak, közülük említette a Detre-testvéreket, Berecz Zsombort és Vadnai Jonatánt, aki a Balatonfüredi Yacht Club versenyzője.
Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője rámutatott: a vitorlabontó ünnepség nemcsak a sportág kedvelőinek szól, hanem a balatoni turisztikai szezon megnyitása is. Minden feltétel adott, hogy jó szezon legyen idén a Balatonnál – hangsúlyozta.
A Füred TV tudósítása az ünnepségről:
Fotó: MTI







füles
2025.11.28.
Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…
Bővebben
antinikotinista
2025.11.07.
Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…
Bővebben
Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben