Bóka István a város polgármestere és Kontrát Károly a térség országgyűlési képviselője köszöntője után a hagyományoknak megfelelően Korzenszky Richárd emeritusz tihanyi perjel megáldotta a rendezvényt ezzel kezdetét vette a város szezonnyitó gasztronómiai fesztiválja a Balatoni Hal- és Borünnep.
Az ünnepségen átadták a Balatoni Szövetség Balaton-díját. Az 1994-ben alapított díjat, azok kapják meg, akik kiemelkedően hasznos tevékenységet végeztek a Balaton anyagi, szellemi és kulturális értékeinek megőrzése, gyarapítása érdekében illetve szakmájukban maradandót alkottak.
Ebben az évben a rangos elismerést dr. Kovács Emőke, a Balaton 19-20. századi történetének kutatója, Novák Ferenc Zalakaros volt polgármestere, aki a turisztikai fejlesztések mellett kiemelten kezeli a természeti értékek bemutatását és megőrzését, valamint Holchauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára, a balatonfüredi Kékszalag Port kikötő megépítője és működtetője, több nemzetközi vitorlás verseny szervezője vehette át.
A megnyitón A Dal című műsor tavalyi győztese László Evelin énekelt, majd még este koncertet ad Keresztes Ildikó.
Kitelepült a sétányra a Balatonfüred-Csopaki borvidék színe-java. Várja a vendégeket a boraival az Arias, a Balogh-, a Bökő-, a Figula-, a Gyukli-, a Koczor-, a Koronczai-, a Lázár-, a Piffáth pincészet, a Szabó és Fia-, illetve a Zelna borászat.
A borozgatás mellett frissen sült halak és különféle halételek is kóstolhatók. A Füredi Halas, a Spicc Bisztro és az Alföldi Sajtműhely kínálja finom falatokkal a vendégeket és idén is lesz halászléfőzés a sétányon.
A Tagore sétány nagyszínpadán minden este koncertek lesznek. Fellép Keresztes Ildikó, László Evelin, a Damu Renáta & Kónyai Tibor Duó és a Miry & Co illetve érdekesnek ígérkezik a Marcello and The Flaming Boppers koncertje, hiszen a zenekar megjelenése és játéka különleges hangulatot sugároz, amely emlékeztet az amerikai rock’n’roll korszakra.
A gyerekek sem fognak unatkozni, amíg a szülők bort kóstolnak, addig több program közül választhatnak maguknak elfoglaltságot. Minden nap játszópark és játéktár várja őket, lesz bábszínház, sőt külön nekik horgászversenyt is szerveznek.
A rendezvény minden nap 10-24 óra között lesz látogatható. Részletes program itt.
Képgaléria







füles
2025.11.28.
Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…
Bővebben
antinikotinista
2025.11.07.
Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…
Bővebben
Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben