A Jókai olvasónaplóm című pályázatra 18-25 év közötti szerzők magyar nyelvű, korábban nem publikált, rövid miniesszével, élménybeszámolóval nevezhetnek, amely egy, a pályázó számára fontos Jókai műről szól.
A pályaműveket szeptember végéig lehet beadni, a díjkiosztó ünnepséget a Magyar Nyelv Napján, november 13-án rendezik majd meg. A műveket elbíróló zsűri elnöke Szörényi László irodalomtörténész, kritikus.
Az idén 34. alkalommal megrendezendő Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyen is a Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából külön figyelmet kap az író életműve.
A Nobel-díjas Salvatore Quasimodo 1961-es, balatonfüredi tartózkodása emlékére 1992 óta évről évre megrendezett költőverseny a magyar irodalmi élet neves eseménye. A nagy érdeklődésre való tekintettel a költőversenyre beadható versek határidejét egy hónappal meghosszabbították, így július 30-ig lehet pályázni. Ezúttal is kortárs verseket várnak a rangos megmérettetésre, amelyek közül legalább az egyiknek valamilyen módon kapcsolódnia kell a Jókai életműhöz.
A díjnyertes alkotásokat ez év szeptemberében, irodalmi fesztivál keretében mutatják majd be Balatonfüreden.







füles
2025.11.28.
Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…
Bővebben
antinikotinista
2025.11.07.
Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…
Bővebben
Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben