Veszprém vármegyében 162 pályázatot adtak be az önkormányzatok, ezek közül 96 kapott támogatást. A balatonfüredi térségben összesen 45 település 31 pályázatot nyújtott be, amelynek köszönhetően 768 millió fejlesztési forráshoz juthatnak hozzá.
Feltétel volt, hogy az önkormányzatok csak közösen, konzorciumban pályázhattak a fejlesztési forrásokra, amelyekhez a kormány biztosította a fedezetet – jelentette be Ferencz Kornél, a Balatonfüredi Járási Hivatal vezetője, azon a balatonfüredi önkormányzati hivatalban tartott összejövetelen, melyen az érintett települések vezetői hivatalosan is átvehették a támogatói okiratokat.
– Bízom benne, hogy ez a térségi alapú fejlesztési program új szemléletet hoz, hiszen az önkormányzatok közösen gondolkodva tudják a versenyképességüket javítani és növelni az életminőséget az egyes településeken – fogalmazott Kontrát Károly a térség országgyűlési képviselője.Balatonfüred több településsel együtt pályázva 130 millió forintot nyert a program keretében, ebből egy új seprő gépet vásároltak, felújítják a rendelőintézet liftjét, elkészülhet a balatoni főépítész füredi irodája, és a tűzoltóság illetve a rendőrség eszközbeszerzését is támogatják.
– Az említett fejlesztések térségi feladatokat ellátását is biztosítják, hozzájárulnak az életminőség javításához. Reményeink szerint a programnak lesz folytatása is – válaszolta kérdésünkre Holczer András Balatonfüred alpolgármestere.







füles
2025.11.28.
Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…
Bővebben
antinikotinista
2025.11.07.
Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…
Bővebben
Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben